Ugrás a tartalomra

Hatvan év távlatából

2022.08.01
21:48
Forrás
Pannon RTV
Újra a gyermekkort, a diákévek feledhetetlen emlékeit idézhették fel azok a hetvenöt éves, mára már szülőkké, nagy- és dédszülőkké vált aranykorúak, akiknek hatvanéves osztálytalálkozót szerveztek Törökbecsén.

Az 1962-ben elballagott Miloje Čiplić Átalános Iskola egykori tanulói 2002 óta szerveznek ilyen jellegű, meghitt összejöveteleket, már hetedik alkalommal.

Hat évtizeddel ezelőtt ugyanis az egykori VIII. 2 és VIII. 3 osztály hatvan diákot számlált, akik közül harmincnégyen sajnos elhunytak, azonban a huszonkét megjelent öregdiák emlékeiben ők is jelen voltak.

A különleges találkozóra a törökbecseiek mellett Óbecséről, Muzslyáról, Zentáról, Belgrádból, Szegedről, Szatymazról, valamint Budapestről jöttek el mindazok, akik ha csak néhány órára is, de társaikkal együtt ismét gyermekek lehettek.

Voltak, akik régi, megsárgult fényképekkel érkeztek. Könnyes szemmel, meghatottan nézegették a fotókról visszamosolygó copfos leányokat és rövidnadrágos kisfiúkat, de nem maradt el a valamikori tanárok, pedellusok, sőt az akkori csínytevések visszaidézése sem.

A boldog újratalálkozás órájában szinte maguktól felidéződnek az emlékek- jegyezték meg a bánáti tanintézmény egykori végzősei, akik az újratalálkozás jegyében jó hangulatú mulatságot is szerveztek.

osztálytalálkozó
Törökbecse

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.