Ugrás a tartalomra

Hazai tekepályán sportolhatnak a törökbecseiek

2019.03.04
14:34
2019.03.04
17:59
Forrás
Pannon RTV
Korszerű, négysávos tekepályát adtak át Törökbecsén. A beruházás értéke 15 millió dinár volt.

Az illetékesek ma adták át rendeltetésének a fejlesztést, amelyet a tartományi sportért felelős titkárság is támogatott.

A bánáti sportolók az illetékesekkel együtt az átadás után azonnal ki is próbálták a létesítményt.

A törökbecsei Jedinstvo Tekeklub sportolói ezentúl településükön is gyakorolhatnak, nem kell utazniuk az edzésekre.

Mészáros Iván, vezetőedző, Jedinstvo Tekeklub, Törökbecse: „Törökbecsén mi már öt éve pálya nélkül vagyunk, és ez azt jelentette, hogy minden mérkőzésünket úgy játszottuk, mint vendégek, és annak ellenére is a csapat a legmagasabb rangban bennmaradt.”

A törökbecsei Jedinstvo Tekeklub több világbajnokkal is dicsekedhet, akik a bánáti település növendékeként váltak híres sportolókká.

Saša Maksimović, polgármester, Törökbecse: „Törökbecsének valamikor világbajnok tekézője is volt, sőt jelenleg is van. Az új pálya a jövőben nagyban hozzájárul majd a tekesport helyi sikerességéhez, és remélem, hogy a létesítmény a sportolóknak és mindannyiunknak örömöt jelent majd.”

Törökbecsén idén nem csak a tekepálya felújítását támogatja az illetékes tartományi titkárság.

Vladimir Batez, tartományi sportért és ifjúságügyért felelős titkár: „Jelenleg a helyi Josif Marinković Általános Iskola kézilabda-pályájára vonatkozóan egy újabb projekt valósul meg, amely a tornaórák mellett, az idén sorra kerülő Munkás Olimpia helyszínéül szolgál, amelyet Óbecse és Törökbecse közösen szervez meg.”

A tartományi titkárság illetékese a hétfői tekepálya-átadás előtt sportfelszerelést ajándékozott a törökbecsei Jedinstvo sportegyesület foci- és kézilabda csapata tagjainak.

Törökbecse
teke
tekepálya

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű