Ugrás a tartalomra

A helyi közösségek tanácstagjait választják meg vasárnap Kishegyes községben

2021.08.11
13:01
2021.08.11
15:21
Forrás
Pannon RTV
Bácsfeketehegyen, Szikicsen és Kishegyesen 45 tanácstagról döntenek. A jelöltek július 31-éig adhatták át a választási bizottságoknak a jelölésükre vonatkozó dokumentumokat.

Bácsfeketehegyen 4, Szikicsen 4 és Kishegyesen 5 választói körzetben tartanak helyhatósági választásokat. Mindhárom településen egyaránt 15 jelölt van. A helyi közösségi választáson egyének, valamint polgári csoportok jelöltjei indulhatnak az érvényes jogszabályok szerint.

Szabó Krisztina mindenkit arra buzdít, hogy menjen el szavazni: „Nagyon fontosnak tartom, hisz itt élünk Kishegyesen, helyi lakosok vagyunk. Az iskolában fogok szavazni, a kísérleti általános iskolában, az Ady Endrében. Fontosnak tartom, hisz ez a mi falunk, itt élünk, és úgy gondolom, mindenkinek támogatnia kell a közösséget. Mindenkit buzdítani tudok arra, hogy menjenek minél többen szavazni.”

Rendkívül fontos, hogy az emberek részt vegyenek a választáson, megfogalmazzák a véleményüket, ami után meg tud indulni a munka a következő négy éves mandátumban - mondta Sárközi István, Kishegyes községi képviselő-testületének elnöke.

„A Vajdasági Magyar Szövetség Kishegyesen és Bácsfeketehegyen is egyéni jelölteket támogat. Kishegyesen 13 jelöltet támogat, 292 aláírással, valamint Bácsfeketehegyen 10 jelöltet támogat, 251 aláírással. A mi önkormányzatunk területén a helyi közösségek egy élő intézmény, kapcsolatban vannak a civil szervezetekkel, magával az önkormányzattal és más hatalmi szintek intézményeivel.”

A szavazás célja, hogy a jövőben az emberek bizalommal forduljanak a megválasztott tanácstagokhoz, akiknek elmondhatják problémáikat és javaslatokat tegyenek a megoldásukra.

Marko Lazić, polgármester, Kishegyes: „Felszólítom Kishegyes község polgárait, hogy minél többen menjenek el polgári kötelességük teljesítésére. Fontos, hogy legitimitást biztosítsunk Bácsfeketehegy, Szikics és Kishegyes helyi közösségek tanácsainak, amennyiben nagyszámú szavazó érkezik.”

A polgárok vasárnap reggel 7 és este 8 óra között adhatják le voksaikat lakóhelyükön.

Kishegyes
választás
választások
Bácsfeketehegy
Szikics
helyi közösségi választás
helyi közösségi választások
Sárközi István
elnök
KKT
Marko Lazić
polgármester
Vajdasági Magyar Szövetség
VMSZ

Most

19:30, Frissítve: 19:57

Száz fiatal labdarúgó a Csubela Ferenc Emléktornán

Száz fiatal labdarúgó részvételével zajlott a Csubela Ferenc Emléktorna Bácskossuthfalván. A kispályás kupán 16 csapat versengett helyi és környékbeli fiatalok részvételével. Csubela Ferenc, a VMSZ egyik alapítója és első elnöke volt.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.