Ugrás a tartalomra

Helyi közösségi választások lesznek Zenta községben

2021.08.12
11:01
2021.08.12
16:58
Forrás
Pannon RTV
Zenta község több mint 21 ezer szavazópolgára dönt 7 helyi közösség tanácstagjairól vasárnap.

Mindazok a szavazópolgárok, akik betegség vagy mozgáskorlátozottságuk miatt személyesen nem tudják leadni voksukat, még kérvényezhetik a bizottságnál, hogy otthonukban tegyék ezt meg.

Augusztus 15-én vasárnap Zenta több mint 21 ezer szavazópolgára dönt 7 helyi közösség tanácstagjairól. A polgárok reggel 7 és este 8 óra között járulhatnak az urnák elé és adhatják le voksaikat. Sarnyai dr. Rózsa Edit, elnök, HK Választási Bizottság: „Itt választási listák vannak, a listákon egyéni jelöltek találhatók, minden helyi közösségben attól függően, hogy hány tanácstagot kell választani, ehhez mérten lehet szavazni a jelöltekre. Természetesen helyi közösségenként különböző számú jelölt van.”

A község területén összesen 83 egyéni jelöltnek sikerült összegyűjtenie a jelöléshez szükséges aláírásokat. Az elmúlt választásokkal kapcsolatos tapasztalatok alapján többnyire 30-40 százalékos volt a részvételi arány, amely a községhez tartozó falvakban, mint például Felsőhegyen, Keviben, Tornyoson és Bogarason is mindig magasabb volt. Cipó Igor, falvakkal és helyi közösségekkel megbízott polgármesteri tanácsos, Zenta KT: „A helyi közösségek azok a szervek, ahová legelőször futnak be a polgároknak az észrevételei, különösen ez jellemző a falusi HK-kra. Négy falusi helyi közösségünk van községünk területén.”

Sztantity Szebasztián gazdasággal megbízott tanácstag elmondta, hogy a községi önkormányzat nagy erőkkel dolgozik a település infrastrukturális felzárkóztatásán, valamint vállalkozóbaráttá tételén. „A jövő tekintetében ebben a témakörben 33 utcánknak az aszfaltozása be van tervezve, várjuk rá a finanszírozási forrásokat, illetve a pályázati lehetőségeket. Jövőre szándékozunk befejezni a város területén a kanalizációt a tartomány közreműködésével.”

A választásokkal kapcsolatos adatok és dokumentumok szerb és magyar nyelven egyaránt elérhetők Zenta község honlapján, a www.zenta-senta.co.rs oldalon.

helyi közösségi választások
Zenta
Zenta Község
szavazás

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.