Ugrás a tartalomra

Helyi közösségi választást tartanak ma Bácskertesen

2017.08.06
14:35
2024.03.19
08:32
Az Apatin községhez tartozó nyugat-bácskai kis faluban 1722-en adhatják le voksukat a tanácstag-jelöltekre.


Az új összetételű tanács hét tagból fog állni, mandátumuk négy évre szól. A hét tanácsnoki helyre 14-en pályáznak. Már a délelőtti órákban nagy volt a forgalom a bácskertesi helyi közösség épületében, folyamatosan érkeztek a szavazók. A helyi közösségi választástól a falu fejlődését várják.

Szurap Adolf, Bácskertes: „Azért jöttem szavazni, mert a falunk az utóbbi években egy kicsit hátrál, és reménykedek abban, hogy a tanácstagok ezen javítani tudnak. Ismerem nagyjából azokat, akikre szavaztam, tudom, hogy mire számíthatok, ezért remélem, hogy a számításaim majd valóra válnak.”

Varmuzsa Ferenc, Bácskertes: „Bízunk benne, hogy hasznunk is lesz a választásból. A falut nem adjuk. A falusi turizmust is kell nézni, ebben van a jövő, nem a múltban. Előre kell nézni, a fiataloknak jövőt biztosítani, mi idősek pedig segítjük a fiatalokat.”

A helyieknek fontos, hogy megmaradjanak intézményeik és élhető körülmények között élhessék mindennapjaikat – többek között ezért is járultak az urnák elé.

Dienes Rozália, Bácskertes: „Azért választunk, hogy a következő években megmaradjon az otthonunk, megmaradjon az orvosunk, a patikánk, a posta… Minden megmaradjon, ami létezik, és fontos az időseknek, hogy ne legyünk hátrányba.”

Marásek Kornélia, Bácskertes: „Saját érdekünk, hogy a szavazás pozitív kimenetelű legyen. A magyarság szempontjából fontos, hogy megmaradjon a falu, hogy továbbra is meg tudjuk valósítani mindazt, amit eddig megvalósítottunk. Megmaradjanak az eszközeink, amit már a falu beszerzett saját magának. Úgy gondoljuk, hogy ez fontos.”

A bácskertesi helyi közösségi választáson nem listákra, hanem személyekre voksoltak a jogosultak.

Kiss Katalin, elnök, Választási Bizottság, Bácskertes: „A választási listánkon összesen 1722 főt jegyeznek, ebből sajnos, csaknem a fele nem tartózkodik már a faluban. Nagyon bízunk abban, hogy aki még itthon van, azok közül mindenki kijön szavazni a helyi tanácstagokra.  14 javasolt tanácstag van, ebből hetet kell választani.”

Az új összetételű bácskertesi helyi közösség tanácsa hét tagból fog állni, mandátumuk négy évre szól.

Bácskertes

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.