Ugrás a tartalomra

Híd a szárazon

2019.08.07
17:06
2024.03.19
08:47
Forrás
Pannon RTV
Több mint harminc éve a Bega folyó elterelése után Nagybecskereken szárazon maradt a Kisamerika lakótelepet és a város központját összekötő függőhíd. Az illetékesek azóta sem tudnak mit kezdeni vele.

A gyaloghidat 1962-ben emelték, a még arra folyó Begán. Aztán 1985-ben, a folyókanyar lerövidítésekor, úgy tervezték meg a mesterséges tavakat, hogy a híd szárazon maradt.

Jenovay Lajos naponta elhalad a jobb sorsot érdemlő híd alatt. Mint mondja, kezdetben nehezteltek, de már megszokták a nagybecskerekiek: „Lebontásra van ítélve, de egyelőre az anyagiak hiánya miatt még mindég áll. Talán kár lenne érte, hogy lebontsák. De egy kicsit rendbe szedni és valami, akár egy vendéglő, egy cukrászda vagy valamilyen formában azért ki lehetne használni.”

A Kisamerika lakótelep lakói tiltakozásának eredményeként a közeli Bega-tóra nem épülhetett vízi szórakozóhely. Most azt szeretnék, hogy a szárazon maradt híd valami módon, a környéken élők hasznára váljon. Stevan Vukov, elnök, Híd a szárazon Polgári Egyesület, Nagybecskerek: „A híd rendkívül érdekes, hiszen a világ honlapjain is Bánát egyik jellegzetességeként emlegetik. Tudomásom szerint a nagybecskereki mellett csak még egy híd áll szárazon. De azt is fontos megjegyezni, hogy a híd szimbólumokkal van tele. 1962-ben épült. Ismereteim szerint a tervezője nem is volt építészmérnök.” 

A hídnak két pillére van. Az egyik obeliszk, a másik pedig körző alakú, 23 illetve 16 méter magasak. Van egy hordozó sodronya és 102 acél kábel erősíti. Stevan Vukov, elnök, Híd a szárazon Polgári Egyesület, Nagybecskerek: „Ez egyike azoknak a helyeknek a városban, amelyet meg kellene őrizni. A polgári egyesületünkben úgy véljük, hogy a hidat nem kell lebontani, hanem valamilyen módon újjá kellene éleszteni. Különféle ötletek vannak, a virágpiactól kezdve a kézműves tárgyak bemutatásáig.” 

A közelben élőket azonban nem csak a híd sorsa, hanem az alatta létrehozott, ideiglenes átjáró is bosszantja. Sok turista fényképezkedik le a szárazon maradt híd alatt. Néhány évvel ezelőtt a szakemberek azonban megállapították, hogy nem biztonságos. Emiatt lehegesztették a feljárókat.

A napokban egy újabb vasráccsal zárták el a feljáró lépcsőt.

Nagybecskerek
híd

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.