Ugrás a tartalomra

Holnaptól lehet elnöke és titkára a szabadkai VKT-nak

2012.06.27
12:04
Szabadkán holnap választják meg a városi képviselő-testület elnökét és titkárát
Szabadkán holnap választják meg a városi képviselő-testület elnökét és titkárát. Az előzetes tárgyalások alapján a Demokrtata Párt, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerbiai Szocialita Párt alkotta volna a szabadkai parlamenti többséget. Modest Dulić, a DP szabadkai elnöke a Pannon RTV-nek elmondta, a városban megkezdődtek, de félbe is szakadtak a koalíciós tárgyalások. Szabadkán eddig azért nem alakult meg a városi képviselő-testületi többség, mert a Demokrata Párt a köztársasági tárgyalások és a kormányalakítás miatt késleltette azt. A szocialisták átállása a jobboldalra, vagyis a Szerb Haladó Párt oldalára, azt jelenti, hogy nélkülük alakulhat meg a képviselő-testületi többség, ugyanis a Demokrata Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség abszolút többséggel rendelkezik. A két párt a 71 képviselői hely közül összesen 36-ot tudhat magáénak. Emellett a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a Magyar Remény Mozgalom, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Bunyevác Párt és a Bácskai Bunyevácok Szövetségének támogatására is számíthatnak. A Pannon RTV megkeresésére Modest Dulić, a Demokrata Párt szabadkai városi szervezetének elnöke telefonon csak annyit mondott, hogy a koalíciós tárgyalások megkezdődtek, de meg is szakadtak. A DP szabadkai vezetője holnapra ígért bővebb nyilatkozatot. httpv://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=S6HcpDhbxaA Ugyanakkor holnapra hívták össze a városi képviselő-testület ülését, amelyen elnököt és titkárt is választanak. Az előzetes bejelentések szerint az elnöki posztot a VMSZ tisztségviselője töltheti be. Ez még nem jelenti azt, hogy a szocialistákat kihagyják a városvezetésből. Amennyiben köztársasági szinten mégis létrejön a DP és az SZSZP közötti koalíció – ami egyre távolabbinak tűnik – akkor a szocialisták biztosan pozícióhoz jutnak a szabadkai vezetésben is. A szabadkai VKT alakuló ülését még június 7-én megtartották, akkor csak a képviselők mandátumát hitelesítették.
elnök
DP
Szabadkai VKT
titkár
MOdest Dulic

Most

18:12, Frissítve: 18:17

Két nap alatt ezer kilométert repült egy mentett kis hattyú

Példa értékű összefogással és sikersztorival zárult a kis hattyú megmentése. A jeladóval ellátott kis hattyú a szabadon engedését követően egy hónapra, április 12-én útnak indult, a legfrissebb adatok alapján, jelenleg a Fekete-tengernél tartózkodik.
17:18, Frissítve: 19:33

Az éghajlatváltozás a méztermelésre is kihat

Az enyhe téli időjárás és az éghajlat változása a méhészeket is nehéz helyzetbe hozza. A méhészek elmondása szerint idén szokatlanul korán virágzásnak indult a repce és az akác, aminek hatására a méhek is idő előtt megkezdték munkájukat.

Népszerű