Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

A holokauszt áldozataira emlékeztek Zentán

2018.04.30
14:37
2018.04.30
17:08
Forrás
Pannon RTV
A helyi zsidó temetőben rótták le kegyeletüket az emlékezők.

A holokauszt áldozataira való emlékezés egyik legfőbb feladata, hogy tanuljunk a múltból, hiszen a múltból merítve tudunk irányt szabni a jelenünknek és a jövőnknek – emelte ki beszédében Czegledi Rudolf, Zenta polgármestere a holokauszt zentai áldozatainak emléknapján. Az eseményt vasárnap a helyi zsidó temetőben rendezték meg.

Pannon RTV

A zentai zsidóság szinte már akkor megsemmisült, amikor megérkezett Auschwitzba – mondta Szabados Róbert, a Szerbiai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke beszédében. „Akik visszajöttek, azokra emlékeznek a zentaiak. Azok tudják, hogy ki jött vissza. Nagyon kevés jött vissza. A zsidó közösség itt, Zentán lényegében megsemmisült ’44-ben. Azok, akik megmaradtak, próbálták még valahogyan tartani a zsidóságot, de ahogyan az idő múlt, az lett a vége, hogy Zentán tovább nincsen zsidó hitközség.”

Pannon RTV

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is részt vett a megemlékezésen. Az összetartás fontosságáról beszélt. „Ahogyan hallottuk a mai beszédben is, a zsidóságnak az a szép üzenete, hogy testvér a testvérre, egymásra vigyázzon, ember az emberre, közösség a közösségre.”

Pannon RTV

A megemlékezésen beszédet mondott Czegledi Rudolf, Zenta polgármestere, aki kiemelte, fontos, hogy tanuljunk a múltból. „Soha többé ilyen gyalázatos, embertelen dolgok ne forduljanak elő, és az a dolgunk, hogy a fiataloknak is felhívjuk a figyelmét ezekre a múltbéli eseményekre, és hogy ők is és mindnyájan tanuljunk belőle.”

Pannon RTV

A beszédek után többek között a Szabadkai Magyar Főkonzulátus, a Magyar Nemzeti Tanács, a Zentai Önkormányzat és a Szerbiai Zsidó Hitközségek Szövetsége képviselői helyezték el az emlékezés virágait.

Zenta
holokauszt áldozatai
zsidóság

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

Négy új pályázatot írt ki a tartomány

Az elsővel a női többségi tulajdonban lévő és nők által vezetett vállalkozásokat támogatják - mondta a Közügyek műsorában Pelt Ilona tartományi gazdasági és idegenforgalmi segédtitkár.

Ki lett a parasztolimpia legjobbja?

Egy év kényszerpihenő után újra megtartották a Moholi Parasztolimpiát és Főzőversenyt, amely immáron hagyományosnak számító rendezvény a Tisza-mentén élő mezőgazdasággal foglalkozó emberek életében. Nagy volt az érdeklődés idén.