Ugrás a tartalomra

Horgoson is útjavítási akciót szerveztek a gazdák (videó)

2017-05-22
13:15
Kispiac után Horgoson is útjavítási akciót szerveztek a gazdák
Kispiac után Horgoson is útjavítási akciót szerveztek a gazdák. Ma délelőtt a Horgosi Termelők Klubjának tagjai a falu nyugati határában töltötték fel a megrongálódott nyári utakat.A homokot a traktorok a Kapros-dombról hordták szét a főbb dűlőutakra. Munkájukat rakodógépek segítették - mondta a szervező Molnár Ottó. „Húszan jöttünk össze, akik traktorpótkocsival vannak, azok mind aktívan részt vesznek, plusz két bágeros, meg három homlokrakodós, aki igazítja el a homokot az utakon. Komoly erőkkel be vagyunk ma dobva, hogy ez jól sikerüljön.”



önkormányzat hamarosan egy olyan pályázatot jelentet meg, melynek révén a gazdák vissza tudják igényelni az akció üzemanyagköltségeit - nyilatkozta a helyszínen Huzsvár Ervin, a Községi Tanács gazdasági és mezőgazdasági megbízottja. „A termelők klubja is odaállt egy olyan kezdeményezés mellé, mint a kispiaci, és büszkén mondhatom, hogy több faluban is folynak ilyen munkák, ahol a termelők összefognak és megjavítják az utakat. Gondolom kis motivációt ad nekik az is, hogy a község hamarosan támogatja majd őket egy pályázattal, ahol a naftaköltségeket vissza tudják pályázni.”Noha ezeknek az utaknak a karbantartása folyamatos munkát igényel, a horgosi gazdák úgy vélik, különösen most, az aratás előtt kell rendbe tenni ezeket az utakat, hogy a traktorok biztonságosan szállíthassák el a levágott gabonát.
gazda
Kispiac
útjavítás

Most

16:23

Hollandia nyerte a női kézilabda vb-t

Hollandia győzelmével zárult a Japánban zajló női kézilabda-világbajnokság, miután Danick Snelderék a rendkívül izgalmas fináléban 30–29-re legyőzték Spanyolországot.
16:14, Frissítve: 16:19

Kalandos kirándulás és ajándékok

Nem mindennapi utazásban volt ma részük az érdeklődőknek a Télapóval, ugyanis a Szerbiai Vasutak egy újévi hangulatba öltöztetett szerelvényt indított a Szabadka-Palics útvonalon, oda-vissza.

Népszerű

Megállapodott a kormány és a Szerbiai Posta

Aláírták a megállapodást a posta munkásainak képviselői, a cég vezetősége és a kormány illetékesei, amellyel megvalósulnak a foglalkoztatottak fizetésemelés iránti igényei.