Ugrás a tartalomra

Indonézia befektetne Szabadkán

2022.06.21
13:35
2022.06.21
16:03
Forrás
Pannon RTV
Eddig két indonéz gyár működik Szerbiában. A két állam között őszinte barátság van, az együttműködést pedig tovább szeretnék mélyíteni - mondta Stevan Bakić.

Szabadka polgármestere Mohamed Chandra Widya Yudhát, Indonézia szerbiai nagykövetét fogadta. A találkozón szó esett a szabadkai mezőgazdasági termelőkről, a búza és az alma kiviteléről.

Bakić hangsúlyozta, Szabadka folyamatosan fejlődik és ma sokkal több lehetőség van a városban mint öt vagy tíz évvel korábban volt.

„Ami a beszélgetést illeti, egyebek mellett szó esett a mezőgazdasági termékek Szerbiából való kiviteléről, főként a búza és az alma esetében, és ez nagyon érdekes, ami a szabadkai mezőgazdasági termelőket érinti. Emiatt igyekeztünk, hogy bemutassuk a szabadkai agrárium minden kincsét. Bemutattuk a kisbajmoki ipari övezetet is, és a mi büszkeségünket, a vámszabad övezetet, ami a kisbajmoki ipari övezeten belül működik.”

Indonézia
Szabadka
befektetés
Stevan Bakić

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.