Ugrás a tartalomra

Ismerjük meg Újvidék kulturális örökségét!

2020.10.13
17:04
2020.10.13
19:28
Forrás
Pannon RTV
Újvidék kulturális örökségével ismerkedhetnek a helyi óvodás és általános iskolás gyerekek.

Az újvidéki Szerb Matica Galéria oktatási jellegű programokat szervez, amelyek keretében a gyerekek csoportos látogatásokon, illetve műhelymunkákon vehetnek részt az intézményben. Ezeken betekintést nyerhetnek Újvidék múltjába. Az intézmény ma együttműködési megállapodást írt alá a helyi Boldog Gyermekkor Iskoláskor Előtti Intézménnyel, aminek köszönhetően több ezer gyermek vehet majd részt a programokon.

Az októberben elindított programok során a gyerekek művészeti alkotások, illetve múzeumpedagógusok közreműködésével ismerhetik meg Újvidék létrejöttének és fejlődésének történetét a Szerb Matica Galériában. A két évig tartó programok az Európa Kulturális Fővárosa projekt részét képezik.

Tijana Palkovljević Bugarski, igazgató, Szerb Matica Galéria: „Idén a Városom témakört választottuk fő motívumnak, mert Újvidék Európa Kulturális Fővárosává válásának útján szerettünk volna olyan tartalmat nyújtani, amely által megmutathatjuk, a város miért is érdemelte ki ezt a címet. A program a város történelmét, a jelentős építményeket, a fontos történelmi személyiségeket ismerteti meg a gyerekekkel, és mi így szeretnénk esélyt nyújtani arra, hogy új dolgokat tanuljanak meg.”

A programok megvalósítását a városi önkormányzat is támogatja. Dalibor Rožić, az újvidéki Városi Tanács művelődéssel megbízott tagja elmondta: a város célja minél több kulturális hagyatékot hátrahagyni annak érdekében, hogy a fiatal generációk tovább fejleszthessék a kultúrát. Hozzátette: Újvidéket már egy ideje regionális kulturális központként tartották számon, most pedig az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésével a városnak esélye nyílt arra, hogy európai szintre emelkedjen.

Dalibor Rožić, művelődéssel megbízott tag, Újvidék Városi Tanácsa: „Szeretnénk ezen európai projekt megvalósítása után európai kulturális központként elhelyezkedni, és kiaknázni minden lehetőségünket, illetve a polgárokat is bekapcsolni a város kulturális életébe, ebben az esetben a legfiatalabb lakóinkat.”

A gyerekek családtagjaikkal is részt vehetnek a Szerb Matica Galéria programjain, amelyekhez egy kiadvány is járul. A publikációban található tartalmakkal a gyerekek kreatív gondolkodását szeretnék ösztönözni.

Újvidék
kulturális
örökség
Szerb Matica Galéria
Európa Kulturális Fővárosa
gyerekek
óvodások

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.