Ugrás a tartalomra

Izrael belgrádi nagykövetségének delegációja járt Szabadkán

2017.10.19
17:23
2024.03.19
08:37
Szabadkára, a Körzeti Gazdasági Kamarába látogatott Izrael belgrádi nagykövetségének delegációja. A küldöttséget Jenny Sedov helyettes misszióvezető képviselte.

Sedov elmondta, szeretnék jobban megismerni Szabadkát és környékét, valamint a befektetőket. Szerbiában már van egy izraeli befektető, amely kiváló kapcsolatokat ápol a szerb munkatársakkal - emelte ki a helyettes misszióvezető. Sedov aláhúzta, a két ország jó kapcsolatot ápol egymással, valamint, hogy meg kell találniuk a közös nevezőt, hiszen Szerbiának vannak szükségletei, Izraelnek pedig megfelelő technológiája ezek megvalósítására.

Szabadka
Izrael
befektetők

Most

12:09

Tréfás tanári hangverseny Magyarkanizsán

A könnyedebb hangvételű előadás a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola és az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskola tanárainak és diákjainak közreműködésével jött létre a magyarkanizsai Művészetek Háza színpadán.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.