Ugrás a tartalomra

Járhatóbbá teszik a magyarkanizsai földutakat

2021.11.24
12:11
2021.11.24
16:29
Forrás
Pannon RTV
Mintegy 5,5 kilométer földes utat javítanak meg Magyarkanizsa Község területén. Az önkormányzat által finanszírozott munkálatok alkalmával a talaj elegyengetésére kerül sor, valamint zúzott kő kerül rá, amit a munkagépek behengerelnek.

A munkálatoknak köszönhetően a mezőgazdaságban tevékenykedők számára könnyebben járhatóvá válnak ezek az utak. A község több településénél is sor kerül ezekre a munkálatokra – emelte ki Vass Zoltán.

Magyarkanizsa Képviselő Testületének mezőgazdasággal megbízott tanácstagja elmondta: „Ez egy 7 millió dinár értékű beruházás és ez teljes egészében a községi önkormányzatnak a költségvetési keretéből finanszírozzuk. Több településen tudunk ebből utat javítani, már készen vagyunk a magyarkanizsai és a horgosi szakasszal, most a napokban készül el Orom, majd innen mennek a munkagépek Oromhegyesre és Velebitre.”

Magyarkanizsa
földes utak
Vass Zoltán

Kapcsolódó tartalmak

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.