Ugrás a tartalomra

A járvány miatt kevesebb a turista Zentán

2020.07.21
15:09
2020.07.21
16:15
Forrás
Pannon RTV
Rányomta bélyegét a zentai turizmusra a koronavírus-járvány. A vendégcsalogató rendezvények legnagyobb részét lemondták az emberek biztonsága érdekében.

A Tisza-parti településre látogatók száma jelentősen lecsökkent az elmúlt időszakban. A helyi Idegenforgalmi Szervezet munkatársai ugyanakkor remélik, hogy hamarosan normalizálódik a helyzet, és megtarthatják a megszokott rendezvényeiket.

A zentai turisztikai ágazat az utóbbi 10 évben fejlődött leginkább. Ehhez hozzájárultak a különféle rendezvények, emellett az Emlékkilátó kialakítása fenn a városháza tornyában.

A településen eltöltött éjszakák száma is azt mutatja, hogy Zenta egyre népszerűbb a turisták körében. Míg 2015-ben mintegy 11 ezer vendégéjszakát jegyeztek, addig a tavalyi évben ez a szám megugrotta a 34 ezret. Idén azonban visszaesés tapasztalható a járvány miatt.

Laskovity Kornél, igazgató, Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete: „Esett a vendégéjszakák száma. Nem olyan régen néztük, de így is a nullától elrugaszkodik ez a szám, hiszen több mint 10 ezer vendégéjszaka realizálódott. Természetesen ez a szám tartalmazza a munkáséjszakázásokat, de a turisztikai definíció szerint ez is idesorolható.”

Az igazgató elmondta, hogy a júniusban sikerült megtartaniuk a Tiszavirág fesztivált, amely megannyi vendéget vonzott a Tisza-partjára, ugyanakkor az azóta romló járványhelyzet miatt a legtöbb rendezvényt lemondták. Reményét fejezte ki, hogy az augusztus közepére tervezett I love Zenta fesztivált és a városnapi rendezvénysorozatot is megtarthatják majd, ehhez azonban az kell, hogy normalizálódjon a járványhelyzet az országban.

turizmus
turista
Zenta
Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete
Laskovity Kornél

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.