Ugrás a tartalomra

Kenyérszentelést ünnepeltek vasárnap Keviben (videó)

2016.08.08
08:16
Már több mint húsz éve hagyomány a kenyérszentelés Keviben
Már több mint húsz éve hagyomány a kenyérszentelés Keviben. A falu egyik legnagyobb ünnepére idén is kíváncsi volt a falu apraja-nagyja. Perpauer Attila főszervező, a Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának elnöke indította útjára a búzakoronát vivő menetet. Keviben már 24 éve megrendezik az aratás és az új kenyér ünnepét."Délelőtt a plébános úr megszentelte a kenyeret, majd a koronát és ezzel a koronával és kenyérrel falunk utcáit. Buránysor és Kevi utcáit jártuk körbe és bemutatjuk azt, hogy véget ért egy nagy munka, az aratás, és most már lehet pihenni a következő ünnepig."A falu apraja-nagyja lovakon, fiákeren, énekelve, jó hangulatban hordozta körbe az új kenyeret. Az ünneplőket több helyen frissítővel és süteményekkel vendégelték meg a helyiek. Amíg a menet járta a falut, a zentai fúvószenekar szórakoztatta az embereket. Masa Tibor, zenekarvezető: "Ide már több éve, tehát hét-nyolc éve már kijár a zenekar. Aktív részesei vagyunk ennek a rendezvénynek, várjuk, hogy minden évben újra felkeressék a zenekart."



ünnepélyre már évek óta több magyarországi vendég érkezik. Az anyaországiak idén is nagy örömmel látogattak el a kenyérszentelésre, hogy részesei legyenek a hagyomány felelevenítésének. Lieber Andrásné, a Kozármislenyi Német Nemzetiségi és Művészetkedvelők Egyesülete elnöke: "Negyedik alkalommal vagyunk itt és nagyon-nagy szeretettel jövünk, nagyon-nagy örömmel, hisz itt mindig olyan jól érezzük magunkat. Barátok között vagyunk és én úgy érzem, hogy egy kicsit már haza jövünk."Este műsorral készültek a szervezők. A falubeli énekesek, táncosok mellett több magyarországi vendég is fellépett.
Kevi
felvonulás
kenyérszentelés
ünnepség
szentmise

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.