Ugrás a tartalomra

Késik a tanévkezdés a szabadkai gimnáziumban

2012.08.27
17:40
Életveszélyes a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium épülete
Életveszélyes a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium épülete. A mennyezet egyes helyeken le is szakadhat. A felújítást augusztus elején megkezdték, de várhatóan csak szeptember 10-én fejezik be. Addig nem engedik be a diákokat az épületbe. A lemaradást, majd utólag pótolják. A szabadkai Svetozar Markovic Gimnázium a város kulturális örökségéhez tartozik. Az épület több mint két évszázados múltra tekint vissza, így az újítás nem csak a diákok biztonsága miatt fontos, hanem a történelmi épület megóvása miatt is. A gimnázium bal szárnyát már márciusban életveszélyessé nyilvánították. Az első és a második emeletet vasállványokkal támasztották ki, hogy elkerüljék a balesetet. A felújítást azonban csak idén nyáron kezdték el.



„Ha nem lettek volna biztosítva az eszközök, ha nem kezdtük volna meg a felújítást, attól tartok, nem csak a tanítás késett volna, hanem a teljes oktatási-nevelési folyamat az iskolában. Az emeletek közötti szerkezet veszélyeztette volna a tanárok és a diákok biztonságát” – mondta Modest Dulić polgármester. A munkát augusztus elején kezdték meg, a fejlesztések pedig 3 millió 300 ezer dinárba kerültek. A tervek szerint szeptembertől a mintegy ezer diák és száz oktató biztonságos környezetben kezdheti meg a félévet. A gimnázium bal szárnyán, az első és második emeleten folynak a munkálatok, melyekkel szeptember 10-ig végeznek. A diákok így egy héttel később kezdik meg a tanévet, az 5 napos kiesést azonban a későbbiekben pótolják.
gimnázium
késik a tanévkezdés
felújízás
Svetozar Markovic

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.