Ugrás a tartalomra

Két keréken Ótelekről Zentára

2020.11.06
14:40
2020.11.06
18:20
Forrás
Pannon RTV
Újabb sikeres IPA-pályázatot írt alá Zenta és a romániai Ótelek önkormányzata.

A szerb-román határon átnyúló projekt legfőbb célja, hogy fellendítse a kerékpárturizmust a két település között.

A projekt megvalósítására 18 hónap áll rendelkezésre. Ennek keretében kijelölik azt az útvonalat, amelyen kerékpárral könnyedén eljuthatunk egyik városból a másikba. Egy tanulmányt kell készíteniük azokról a településekről, amelyeken áthalad ez az útvonal, de tartalmazza a helyi látványosságokat, gasztronómiai- és szálláslehetőségeket is. Zentának már volt egy sikeres IPA-pályázata a szintén romániai Temesvárral, amelynek keretében a Jézus Szíve templomot újították fel.

Czegledi Rudolf, polgármester, Zenta: „A Jézus Szíve templommal ellentétben, itt most Zenta Község önkormányzata a fő hordozója a pályázatnak, tehát a fő pályázó, míg Ótelek önkormányzata Romániából a partnerünk ebben a projektben. A projekt összértéke közel 300 ezer euró. Ebből 100 ezer euró az óteleki önkormányzat része, a zentai önkormányzat közel 200 eurós támogatásban részesül. Mindkét önkormányzatnak ebben 15 százalék az önrésze, ezek a pályázati feltételek.”

Zenta
Ótelek
IPA
IPA-projekt
kerékpárturizmus
kerékpár
kerékpárút

Most

18:13, Frissítve: 18:20

Ronaldo 1200. mérkőzése

Cristiano Ronaldo a futballtörténelem első férfi mezőnyjátékosaként 1200. mérkőzését játszotta péntek este, amikor pályára lépett szaúdi csapata, az al-Naszr bajnokiján az al-Rijád ellen - írta szombaton az IFFHS.
17:48, Frissítve: 17:59

Ónos eső, csúszós utak

Ónos esőre figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Jelentésük szerint Szerbia északi és nyugati részén fordulhat elő vasárnap vegyes formájú csapadék.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Itt a disznótorok ideje - Megéri-e böllért fogadni?

A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.