Ugrás a tartalomra

Kevés hal akadt horogra a Zenta Kupa horgászversenyen

2021.09.13
09:36
2021.09.13
16:57
Forrás
Pannon RTV
Idén is megtartották az eseményt a zentai napok ünnepségsorozat keretein belül. A horgászok figyelmét felkeltette a verseny, de a halak nem igazán érdeklődtek iránta.

A horgászversenyre 9 csapat jelentkezett, mindegyik 3 taggal. Hiába kedvezett a kellemes időjárás a horgászoknak, sajnos kevés volt a kapás, akadt versenyző, akinek csak egyetlen sikeres fogása volt.

Oláj Attila, versenyző: „Nem vagyok megelégedve egyáltalán, nagyon gyenge volt a fogás, az egész mezőny gyengén fogott.”

A versenyen lehetőség volt többféle horgászbottal is részt venni, azonban ez sem hozta meg az igazi sikert a pecások számára.

Tápai Sándor, versenyző: „Bent match-en, rakósboton, bolognain halat nem tudtunk fogni, nem tudom volt-e fejenként 1-2 halacska. Ami jelentős volt, az kint rövid boton, az elejében küsz, utána 1-2 bodorka és utána part alatti gébek a kövek között.”

Az elmúlt évekhez hasonlóan a versenyt a zentai Tisza-part rakpartján szervezték meg.

Rác Szabó Róbert, elnök, Horgászegyesület, Zenta: „Valamikor a nagy Szerbiában ez egy rendkívül jó pályának minősült, nem egyszer 6-7, 10-12 kilós fogási eredmények is voltak, ezek mára már nagyon alább hagytak.”

A versenyen a legjobb csapatokat díjazták, de egyéni elismerésekben is részesültek azok a horgászok, akik a mérések alapján a legtöbb halat fogták.

Zenta Község
Zenta
városnap
horgász
horgászverseny

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű