Ugrás a tartalomra

Kevesebb a lopás, vagy kevesebbet jelentenek be?

2012.10.17
18:12
A lopások és a betörések voltak a témái annak a lakossági fórumnak, amit tegnap tartottak meg Zentán a Centar-Tópart helyi közösség épületében
A lopások és a betörések voltak a témái annak a lakossági fórumnak, amit tegnap tartottak meg Zentán a Centar-Tópart helyi közösség épületében. A találkozón mintegy 100 helyi lakos vett részt, akik a Pána és a Kisrét térségben élnek, vagy ott van gyümölcsösük, hétvégi házuk. „Egyetlen egy mezőőrrel nem találkoztam, pedig harminc éve talán minden nap vagy korán reggel lent vagyok” - mondta az egyik helyi asszony, de nem ő volt az egyetlen, aki kifogásolta a mezőőrök munkáját. Tuza József: „Mint ezelőtt volt 7, 8, vagy 10 évvel ezelőtt, most nem tudom, amikor voltak a mezőőrök, engem egy évben legalább ötször, hatszor leállított, meg fel is írt a földön, most meg azóta, ahogy oroszlánt nem lehet látni itt, úgy nem lehet látni mezőőrt sem.” Zenta község területe összesen 293 négyzetméter. Az ide tartozó falvak szántóföldjeire és gyümölcsöseire csupán 10 mezőőr vigyáz. „Ekkora területre kevés a 10 mezőőr, de a felszereltséggel is gondok vannak. Megoldást a jelenleg is zajló átszervezés jelenthet” - mondta Nagy Szilárd, a zentai mezőőrszolgálat koordinátora. „Egy autót nem kaptunk, tehát úgy oldjuk meg ahogy tudjuk, de mint említettem is, átszervezés alatt áll a mezőőrség, sokkal jobb feltételek, jobb felszereltség lesz, autó is ígérve van, és remélem, hogy sokkal jobban tudunk majd dolgozni, mint eddig.” A tolvajok nemcsak terményt lopnak, de egyre több hétvégi házba is betörnek Zentán.



Andruskó Józsefet két hét leforgása alatt kétszer rabolták ki. „Elvitték a 15 literes, motoros, új háti permetezőm, 37 ezer 600 dinár, szóval hihetetlen kár, elvitték a fűnyírómat, három garnitúra szerszám, az unokáim csináltak ilyen sütödét a gyerekek, középiskolás, gépészetire jár Kanizsára, és akartak csinálni és rengeteg szerszámot, két fúrógép, két gyorsvágó.” A lakossági fórumon jelen volt Todorović Dragan, a zentai rendőrállomás parancsnoka, aki elmondta: a tavalyi évhez képest idén 30 százalékkal kevesebb a bejelentett lopások száma Zentán. Ez nem azt jelenti, hogy csökkentek a lopások, hanem azt, hogy az emberek ilyen esetekben nem értesítik a rendőrséget. A parancsnok hangsúlyozta: eredményes munkát csak a lakosság együttműködésével tudnak elérni.
lopás
rablás
közbiztonság

Most

13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.