Ugrás a tartalomra

Kézműves díszek készültek Adán

2022.12.03
12:12
2022.12.03
17:33
Forrás
Pannon RTV
Ünnepváró műhelymunkát szervezett fiataloknak az Adai Első Helyi Közösség Hagyományápoló Csoportja. A tradicionálisan megrendezett eseményen kézműves díszek készültek.

Volt, aki adventi koszorút készített, míg másoknak a papírdíszek elkészítése keltette fel az érdeklődését. A Mikulás minden gyermeket megihletett művének elkészítésekor.

Tuba Sára, Ada:
-Mikor érkezik a Mikulás és te mivel várod?
-December 6-án, kedden érkezik a Mikulás, és én majd kirakom a teraszra a csizmámat, megtakarítom, és azzal várom. Remélem, hogy lesz benne jó sok finomság.”

Az Adai Első Helyi Közösség Hagyományápoló Csoportja célként tűzte ki, hogy a magyar hagyományokat megismertesse a gyerekekkel és arra ösztönözze őket, hogy mindezt családjaik körében is éljék meg.

Pál Edit, az Adai Első Helyi Közösség Hagyományápoló Csoportjának vezetője: „Fontosnak tartjuk ezt a műhelyfoglalkozást a gyerekek számára, hogy fejlesszék a kézügyességüket és abból a szempontból is jó dolognak tartjuk, hogy a gyerekek készülnek az ünnepekre. Már időben elkezdenek készülni a karácsonyra, ugyanúgy megszerveztük a húsvétit a húsvétra, tehát ezeket a fő ünnepeinket, keresztény ünnepeinket a gyerekek felismerik, hogy tartani kell, hogy hogyan lehet készülni.”

A gyermekek által készített alkotások kiállításon az adai Szarvas Gábor Könyvtárban lesznek megtekinthetők a jövő hét folyamán.

advent
karacsonyi díszek
Ada

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.