Ugrás a tartalomra

Ki a legnagyobb paraszt?

2012.08.19
19:25
Kenyérszentelő misével kezdődött, majd főzőversennyel folytatódott az újkenyér ünnep Topolyán
Kenyérszentelő misével kezdődött, majd főzőversennyel folytatódott az újkenyér ünnep Topolyán. A nap második felében sor került a II. Vajdasági Parasztolimpiára. A programsorozatot a Községi Unió és a helyi Gazdakör szervezte. A parasztolimpia lángjának meggyújtása után a versenyzők 11 vetélkedőben mérhették össze tudásukat és erejüket. Elsőként az okosparaszt-tesztet kellett kitölteni a vállalkozó kedvű gazdáknak. „A megszerezhető 50 pontból a legjobb versenyzőnk 31 pontot ért el, a legrosszabb pedig mínusz 16-ot, hiszen mínuszokat is lehetett gyűjteni. Érdekességként mondanám, hogy van egy szlovák játékosunk, aki egy mukkot nem tudott magyarul és neki mínusz 1 pontot sikerült elérnie, tehát jobb lett, mint akiknek anyanyelve a magyar” – mondta Tomik Nimród szervező.



A teszt után számos ügyességi játék következett, köztük a zsákban ugrálás, a szalmabála dobálás és a petrencerúdtartás. A gazdák versenyére 37-en jelentkeztek egész Vajdaság területéről. A Zentai Gazdakör képviseltette magát legnagyobb számban. A II. Vajdasági Parasztolimpia legügyesebb versenyzője egy bikaborjúval térhetett haza, valamint kívül több kisebb ajándék is gazdára talált a nap folyamán.

Most

14:50

Közegellenállás riportpályázat

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör Keszég Károly (1954–1997) újságíró, a Napló hetilap főszerkesztője emlékére huszonötödik alkalommal hirdeti meg a Közegellenállás című riportpályázatot.
14:31, Frissítve: 14:48

Szankciók Irán ellen

Az uniós tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy szankciókat kell hozni Irán ellen az Izrael elleni hétvégi támadás miatt – hangsúlyozta Charles Michel, Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az informális uniós csúcsértekezleten.
13:41, Frissítve: 13:59

Ökumenikus imahét Hertelendyfalván

A Krisztus-hívők egységéért tartottak összejövetelt a helyi vallási közösségek tagjai Hertelendyfalván az Imahét keretében. Az evangélikus, katolikus és református egyháztagok együtt énekeltek és imádkoztak.
12:09

Tréfás tanári hangverseny Magyarkanizsán

A könnyedebb hangvételű előadás a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola és az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskola tanárainak és diákjainak közreműködésével jött létre a magyarkanizsai Művészetek Háza színpadán.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.