Ugrás a tartalomra

Kihelyezett konzuli fogadónap Topolyán

2021.02.24
12:44
2021.02.24
17:27
Forrás
Pannon RTV
Kihelyezett konzuli fogadónapot tartott Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa Topolyán. A nyílt napon azokat a Topolya községbeli polgárokat fogadták, akik a magyar állampolgársági kérelmüket nyújtották be.

A topolyai Csípe Mónika családjával érkezett a kihelyezett fogadónapra. Elmondása szerint nagy segítséget jelentett számukra ez a lehetőség.

„Szeretnénk mi is megkapni a kettős állampolgárságot. Magyarnak születtünk, magyar az anyanyelvünk és a magyar hagyományokat ápoljuk, ezért szeretnénk ezt kinyilvánítani.”

Huszonketten igényelték a nyílt napon az állampolgárságot, főként családok és idős emberek.

Szabó Szabados Szilvia, szakmunkatárs, Topolya Község Fejlesztési Társulása: „2010 óta segítünk az állampolgársági űrlapok kitöltésében, és bármilyen segítséget megadunk ezzel kapcsolatban. Kétszer volt már kihelyezett konzuli nap Topolya községben, egyszer Topolyán, egyszer pedig Pacséron. Most a konzulátus felkérésére szerveztünk egy harmadik konzuli napot. Amennyiben igény lesz rá, akkor a továbbiakban fogjuk ezt csinálni.”

Nemcsak a nyílt napon tudnak a községben élők segítséget kérni az állampolgársági kérelmekkel kapcsolatban - mondta el Szatmári Adrián, Topolya polgármestere.

„A polgárok mindennap fordulhatnak Topolya Község Fejlesztési Társulásához, ahol a kollégák tudnak segíteni a polgároknak az egyszerűsített honosítási eljárás ügyintézésében.”

Topolya községben az elmúlt 10 évben egyébként több mint 10 ezren kapták meg a magyar állampolgárságot.

konzuli
kihelyezett
fogadónap
Topolya
Szabadkai Főkonzulátus
Szabó Szabados Szilvia
polgármester

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.