Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Szarapka Szabolcs

A költségvetés módosításával több pénz jut aszfaltozásra Szabadka Város területén

2023.05.31
12:46
2023.05.31
16:53
Forrás
Pannon RTV
Felújítják és kiszélesítik a Ludas-Kispiac utat, emellett kerékpárút is épül az ócskapiac és a kisbajmoki ipari övezet között, egyebek mellett ezekről is dönt Szabadka Város Képviselő-testülete a csütörtöki ülésén.

Tizenegy napirendi pontot vitatnak meg, közölte sajtótájékoztatóján dr. Pásztor Bálint, a VKT elnöke. Elsősorban a tartományi pályázatok voltak sikeresek, de a tavalyi évből is vannak áthozott eszközök, amelyeknek megvan a pontos rendeltetése. A pótköltségvetésnek köszönhetően több projektum is megvalósul.

Dr. Pásztor Bálint, elnök, Szabadka Város Képviselő-testülete: „Egyrészt felújítjuk és kiszélesítjük a Ludas-Kispiac utat. Ez egy olyan út, amely elsősorban a két település polgárai szempontjából fontos, másrészt pedig egy regionális szempontból is fontos útról van szó, hiszen ez a legrövidebb Szabadka város és Magyarkanizsa község között.”

Ennek az útnak a Szabadka Város területéhez tartozó részét újítják fel és szélesítik ki. Emellett kiépítésre kerül a kerékpárút az ócskapiac és a kisbajmoki ipari övezet között, tette hozzá dr. Pásztor Bálint. Ezt a projektet évek óta várják, elsősorban az ipari zónában dolgozók, mondta a Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke.

„Több pénz fog jutni aszfaltozásra, valamint biztosítjuk a palicsi Magyar Művelődési Központ működéséhez szükséges eszközöket ezzel a pótköltségvetéssel. A pótköltségvetés elfogadása mellett elfogadjuk a tavalyi évi zárszámadást is, amelyből kiviláglik, hogy a tavalyi évi költségvetés megvalósulása 90 százalékos, ez példaértékűnek mondható, és mindenképpen arra számítok, hogy egyhangúlag fogadja majd el a képviselő-testület a tavalyi évi zárszámadást.”

A tavalyi évi költségvetésből egyebek mellett csantavéri és hajdújárási utcákat aszfaltoztak, a bajmoki római katolikus templomot is felújították, a szabadkai Városháza és a palicsi Vigadó tetőszerkezetét javították. A holnapi ülésen meghozzák a Vasutas Település, Makkhetes, valamint Kisradanovác egyes övezeteire vonatkozó általános szabályozási tervet.

„Erre egyrészt azért van szükség, mert épül a vasút, másrészt pedig azért, mert szabályozzuk az utcákat. Az utcáknak a szabályozása a jövőbeni kommunális infrastrukturális beruházásoknak az első számú alapfeltétele, és új utcák megnyitására is lehetőséget ad ez a dokumentum.”

Személyi kérdésekről is dönt csütörtökön Szabadka Város Képviselő-testülete. Jánosics Baráti Brigittát nevezik ki a szabadkai Szociális Központ igazgatójává, két korábbi megbízott igazgatót pedig négyéves mandátumra neveznek ki. Szalma Viktória lesz a Kortárs Galéria, Aleksandar Medaković pedig a Városi Idegenforgalmi Szervezet igazgatója.

Dr. Pásztor Bálint
Városi Képviselő-testület
Szabadka

Most

15:39, Frissítve: 16:05

Lóversenyt tartottak Zobnaticán

A versenyre az ország több pontjáról érkeztek résztvevők, de érdeklődők is. Hat galoppfutamon ötven ló és lovasa állt rajthoz. Az év harmadik lóversenyének legnagyobb nyereménye 1 millió 250 ezer dinár volt.
14:50, Frissítve: 16:08

Király Ilona asztalitenisz emléktorna Csókán

A versenyre Újvidékről és Magyarországról is érkeztek sportolók. Az esemény célja, hogy a sport szeretete és népszerűsítése mellett, méltó emléket állítsanak egy olyan nagyszerű sportolónak és edzőnek, mint Király Ilona-Piki volt.

Népszerű

Október elsejétől érvényesek a nyugdíjas kártyák

Október elsejétől érvényesek az új nyugdíjas kártyák. Ezzel kapcsolatban ma újabb 16 intézménnyel írt alá szerződést a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap. A kártya felmutatásával a nyugdíjasok kedvezményeket kaphatnak.

Újabb olcsóbb termékek a boltok polcain

Újabb 16 termékkel bővült a Jobb ár, vagyis a Bolja cena akció listája. Mától így már összesen 36 árucikket vásárolhatunk olcsóbban a programban résztvevő boltokban.