Ugrás a tartalomra

Korszerűsítenek, változik a jegyek ára is

2012.10.08
16:13
November elsejétől az ún
November elsejétől az ún. Smart kártyákkal is lehet fizetni a Szabadkai Utasforgalmi Közvállalat járművein - hangzott el a vállalat mai sajtótájékoztatóján. A fejlesztés célja szerintük az utasok kényelme és a korszerűsítés. Suzana Dulić, a Komunnálisügyi Titkárság vezetője emlékeztetett arra, hogy a vállalat múlt héten megkapta a Városi Tanács jóváhagyását a tarifák megváltoztatására. A módosítások elsősorban a 3,5 százalékos infláció miatt szükségesek hangzott el a sajtótájékoztatón. A válallat buszain ezenkívül új elektronikus jegyrendszerrel is lehet fizetni. Egy reklámfilmen mutatták be az ún. Smart kártyák használatát.



A kártyákat meghatározott pénzösszeggel lehet majd feltölteni a fizetéshez. Mamula Milena, a közvállalat jogásza elmondta: „A rendszer a ki- és bejelentkezés elvén működik. Ahogy azt a rövid reklámfilmben is láthatták, mindegyik utas köteles bejelentkezni a járműre való felszálláskor. Ez kizárólag az első ajtónál lehetséges, a kijelentkezés pedig az összes többinél. Ez attól is függ, hogy csuklós buszról van-e szó. A bejelentkezés egyszerű, csupán a leolvasóhoz kell érinteni a kártyát.” Fazekas Tibor igazgató szerint az új rendszer elengedhetetlen ahhoz, hogy a vállalat sikeres legyen nemzetközi pályázatokon, illetve, hogy határon átnyúló együttműködés jöhessen létre Magyarországgal. Kihangsúlyozta, nem terveznek drágítást, csupán árkorrekciót. A kártya előállítási költsége a vállalat 400 dinárjába kerül, és ugyanennyiért válthatják ki az utasok is. „Ami az olcsóságot illeti, az olcsóbbodást, az említettem, hogy a mostani 60 dinárról, ami a jegynek az ára, 55 dinárra csökken, és az is, az a második kategóriájú jegy, ami majd 80 dinár lesz új év után, most még mindig 60 dinárért lehet vásárolni a vezetőnél. Igyekszünk azoknak a jegyeknek a számát, amelyeket a vezetőnél vásárolnak, csökkenteni, és ezt ezek az elektronikus kártyák lehetővé teszik” - mondta az igazgató. Szerbiában Belgrád után Szabadka a második város, ahol ilyen fizetési rendszert is bevezetnek a tömegközlekedésben. A kártyákat a város több pontján, elsősorban a nagyobb megállóknál és közlekedési csomópontoknál lehet majd feltölteni. Az új rendszert végleges formájában november elsejétől léptetik életbe.
ár
autóbusz
smart card
jegy

Kapcsolódó tartalmak

Most

13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű