Ugrás a tartalomra

Körtefát ültettek az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolában

2023.06.08
12:49
2023.06.08
16:02
Forrás
Pannon RTV
Petőfi utolsó estéjét egy körtefa alatt töltötte.

Körtefát ültettek ünnepélyesen az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolában. A 200 éve született Petőfi Sándor utolsó estéjét egy körtefa alatt töltötte, amelynek az oltványához hozzájutott az iskola. Ebből az apropóból Petőfi körtefája címmel énekversenyt is hirdetett az óbecsei tanintézmény.

Apró oltványt ültettek el ünnepélyesen az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolában. A költő utolsó estéjét Székelykeresztúron egy méretes körtefa alatt töltötte, másnap harcba indult, ahonnan többé nem tért vissza. Kovács Gyula pomológus begyűjtötte és továbboltotta a körtefa utódainak termő ágát, ebből került egy Óbecsére. Kovács Tamara, biológiatanár, Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse: „A jövője ennek a kis oltványnak az lesz, hogy a diákok és az egész iskola gondozni, óvni fogja. Ez egy nagyon jó példa arra, hogy a gyerekek lássák, mennyi idő, türelem és figyelem kell, mire egy kis oltványból nagy terebélyes fát nevelünk. Ilyen módon össze tudtuk kötni az irodalmat, a művészettörténetet és a természettudományokat is.”

Az oltványhoz azok jutottak hozzá, akik sikeresen csatlakoztak a Magyar Kultúráért Alapítvány által Petőfi körtefája címmel meghirdetett felhíváshoz. Az óbecseiek ehhez összegyűjtötték Óbecse legjellemzőbb gyümölcsfáit és az ehhez kapcsolható néprajzi örökséget. Kovács Franciska, osztálytanító, Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse: „Hozzám a népdalok állnak a legközelebb, ezért a vidék népdalaiban és énekeiben, gyermekdalaiban és népi játékaiban kutattam a gyümölcsfák előfordulását, ezeket gyűjtöttem össze, kottával, szöveggel, és még hangmellékletet is csatoltam hozzá, elénekeltem, ha már ez az én pályámhoz közel áll.”

Az iskolának már van kertje, ahol zöldséget és fűszereket nevelnek a diákok, most a fák is sorra kerülnek. Potrebić Tőzsér Gabriella, igazgató, Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse: „Megszakítjuk azt a hagyományt, hogy héliumos, környezetszennyező lufikat engednek a nyolcadikosok vagy az elsősök, ezért a mi nyolcadikosaink az idén a generáció fáját fogják elültetni a Tündérkertben, visszajárnak majd gondozni a fát, emléket hagy magáról a generáció.”

Az ünnepségen saját közös Petőfi-átköltését is elszavalta négy diáklány, valamint az iskola énekversenyt is hirdet Petőfi körtefája címmel a község általános iskolái számára. Sándor Magdolna, művészettanár, Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse: „Az volt a célunk, hogy lehetőséget adjunk a gyerekeknek arra, hogy pop-, rock- és dzsesszzenében is meg tudják mutatni, hogy mit tudnak. Népzenéből van jócskán vetélkedő, ennek hiányát láttuk, ezt igyekszünk pótolni.”

Az énekversenyt szeptemberben tartják majd meg a Petőfi iskolában.

Óbecse
körtefa
Petőfi Sándor
Kovács Tamara
Kovács Franciska
Potrebić Tőzsér Gabriella
Sándor Magdolna

Most

13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.