Ugrás a tartalomra

Koszorúzás az egykori zsinagógánál Nagybecskereken

2021.01.27
13:33
2021.01.27
17:56
Forrás
Pannon RTV
Az 1941-ben lerombolt nagybecskereki zsinagóga helyén levő emléktáblánál emlékezett a holokausztra a város mintegy 120 tagot számláló zsidó közössége. Az eseményen jelen volt Simo Salapura polgármester.

Vladimir Arsenić, a helyi zsidó hitközség alelnöke hangsúlyozta, hogy nem csak évente egyszer vagy kétszer, hanem folyamatosan kell emlékeznünk a szörnyűségekre, amelyek a bánáti zsidóságot sem kerültek el. A német hatóságok 1941-ben elrendelték minden becskereki zsidó vallású polgár letartóztatását. Több mint 1200 embert szállítottak Belgrádba, és onnan a fogolytáborokba. Sván Ernő édesanyjával kétévesen került a hajóra.

Sván Ernő, Nagybecskerek: „Sajnos Becskerek is azon városok közé tartozik, ahonnan nagyon sok zsidó származású embert vittek el, sleppen, augusztus 18-án, 1941-ben, Belgrádba, és onnan aztán ki tudja, hogy és miképpen, nagyon sokan elhunytak, meghaltak. Agyonlőtték vagy gázzal tették tönkre őket. És nagyon kevesen voltak, főleg azok, akik vegyes házasságban éltek, akiknek sikerült megmenekülniük. Többek között én is azok között voltam, az édesanyámmal együtt.”

Nagybecskerek
koszorúzás
egykori zsinagóga
Zsinagóga
holokauszt
zsidóság

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.