Ugrás a tartalomra

Közel a nyájimmunitás Zentán

2021.06.02
21:56
2021.06.03
07:35
Forrás
Pannon RTV
Ahogy országszerte, úgy Zentán is elérhető közelségbe került a nyájimmunitás, és javuló tendenciát mutat a járványgörbe. Az egészségügyben lassan visszaállhat a régi gyakorlat? Milyen hatással lesz a covid jelenléte az ellátásra a jövőben?

Zenta község két oltópontján egyaránt kimagaslóan sok idős és fiatal dönt felelősen a vakcina felvétele mellett. A Vajdasági Közegészségügyi Intézet immunizációs terve alapján zökkenőmentesen halad továbbra is az oltás. Az elmúlt napokban volt, aki az első oltását, míg volt, aki már a második adag vakcinát is felvette.

Vas Kornélia: „Ma felvettem a második dózisát az orosz vakcinának. A védettség szintjét, azt nem tudom, mivel az immunrendszerem az nagyon gyenge, remélem, hogy ezzel segítettem valamit, mert sok emberrel dolgozom. Meglátjuk majd, hogy milyen reakció lesz, de az első dózisnál sem volt semmi bajom, úgyhogy nem félek ettől.”

A tornyosi Burány Róbert, bár azt mondja akarata ellenére vette fel a vakcinát, de ma már úgy érzi jó döntés volt, hogy hallgatott feleségére, aki őt is regisztrálta az eUprava oldalon a védőoltás felvételére.

„Nem éreztem semmilyen reakciót, se az első, se a második vakcina után. Könnyen átvészeltem, nem volt semmilyen jel, hogy valami történt velem. Most így boldog vagyok, mivel sokan panaszkodnak esetleg az első után, hogy valami komplikáció jön, én hála Istennek átvészeltem, úgy látszik, hogy keményfából faragtak.”

A zentai községi felnőtt lakosok számát tekintve közel 50 százalékos az átoltottság. Az akadálytalanul haladó oltakozásnak és a megnövekedett oltakozási hajlandóságnak köszönhetően Zentán elérhető közelségbe került a kitűzött nyájimmunitás.

Lőrinc Csongor, vakcinációval megbízott koordinátor, Zenta község: „Jelen pillanatban, ha abból indulunk ki, hogy kb. 13 000 nagykorú él Zentán, tehát fizikailag is itt tartózkodik, akkor megállapíthatjuk azt, hogy most már 6021-en, tehát a mai nap kezdetekor 6021-en vették fel az első vakcinát, ebből pedig 5061-en vették fel a másodikat is. Ez a vakcinálás kezdetétől, ha nézzük, akkor először fordul elő, hogy a két szám közötti különbség 1000 alá csökkent, ami azt jelenti, hogy lassan utolérjük magunkat. Azok az emberek, akik a második vakcinára vártak, megkapják a második vakcinát, és csökken az első vakcinát igénylőknek a száma, vagyis ha úgy tetszik, akkor csökken a vakcinálási kedv, vagy akik akarták azok már felvették az első vakcinát és várják a másodikat. Rövid időn belül, 2-3 héten belül ez a különbség, ez a majdnem ezres különbség le fog csökkenni 1-2 százra, és úgy gondolom, hogy tartani fogjuk azt a tempót, ami az igényeket 1-2 napon belül ki fogja elégíteni.”

A koordinátor elmondta, az utóbbi időben megnövekedett a fiatal jelentkezők száma is, most az adott korosztályban nőtt meg a vakcinálási kedv, közöttük már akadnak 18 év alattiak is. Annak reményében viszont, hogy megszólítsák azokat a lakosokat is, akik még csak töprengenek a védőoltás felvételének gondolatán, akciókat szerveztek a környező falvakban, ahol az elmúlt napokban helyben lehetett felvenni a kínai gyártmányú Sinopharm vakcinát. Az egészségügyi dolgozók az oltás beadása mellett a covid-rendelőben és az általános orvosi szolgálatban is erőn felül teljesítenek.

„Nagy kihívás volt ez az Egészségháznak, ugyanis a primáris egészségügyi ellátást próbálták a lakosság számával összhangban lecsökkenteni. Ennek hozadéka az volt, hogy felesleges ember nincs az egészségügyben. A covid-helyzetnél bekövetkezett az, hogy három fronton kellett tartani magunkat. Covid-ambulanciákat kellett működtetni, volt egy időszak, amikor két váltásban kellett a vakcinációs pontoknak működni és természetesen az általános szolgálatnak is.”

A kedvező járványügyi helyzetnek köszönhetően kedden Zenta község polgármestere Czegledi Rudolf sajtótájékoztató keretén belül közölte a hírt, miszerint feloldásra került a községben több hónapja tartó rendkívüli helyzet. A döntés értelmében így lehetőség nyílik a már hagyományossá vált zentai vásár megtartására, valamint egyéb rendezvények megtartása is engedélyezett zárt térben 200 főig, míg szabadtéren 500 személyig.

Dr. Surján Gusztáv, igazgató, Zentai Egészségház: „Ami Zenta községet illeti, mondhatom, hogy a vírus támadása lecsengőben van, tehát egyre kevesebb a pozitív páciens, ami azt jelent, hogy naponta 1-2 vagy egy sem. Tegnap pl. nem volt egy sem, tegnapelőtt egy, tehát ami a helyzetet illeti, javul.”

Bár az emberek többsége most úgy érzi, hogy látszódik a fény az alagút végén, viszont az egészségügyi szakemberek óva intenek mindenkit, és továbbra is arra kérik a lakosságot, hogy továbbra is maradéktalanul tartsák be a járvány megfékezésére hozott intézkedéseket, hisz tavaly is megesett, hogy volt egy enyhébb hullám, amikor mind többen felengedtek, viszont ezért lobbant újra be a járvány. Figyeljünk oda továbbra is magunkra, és egymásra is, előzzük meg a tavalyi helyzetet!

6 koronavírusos beteget ápolnak a Zentai Közkórházban, közülük egy páciens szorul nem invazív lélegeztetésre, a többi állapota stabil - mondta el a Közügyekben dr. Csáki Beáta, az intézmény igazgatója. A 6 beteg közül nincs olyan, aki felvette a vakcinát. A sürgős ellátásra szoruló betegeket eddig is fogadták és továbbra is fogadják, a tervezett műtéteket márciusban kezdték el végezni, mostanra nagyobb számban terveznek beavatkozásokat, valamint a fül-orr-gégészeti osztályon is kezdik az operációkat. Eddig gyors antigén-tesztet kértek, most 48 áránál nem régebbi PCR-tesztre lesz szükség, amit az egészségházban el tudnak végezni, amiért a műtétre váró betegeknek nem kell fizetni.

„A sebészeti izolációba helyeztük a covid-pozitív betegeket, ezáltal felszabadultak az orvosok is, szabadultak fel nővérek is, és így tudjuk a fül-orr-gégészetet is működtetni, valamint a szakosításon levő orvosainkat igyekeztünk visszaküldeni a szakosításra, a különböző egyetemekre, ahol tanulnak, Újvidékre, Belgrádba.”

Az igazgató nem elégedett az alkalmazottak átoltottságával, 51 százalékuk vette fel a vakcinát, 102 dolgozó a másfél év alatt átesett a betegségen, az orvosok körében 80 százalékos a beoltottság, a nővéreknél 40, a kísérő személyzetnél pedig 60.

Zenta
ellátás
kórház
Egészségház
Lőrinc Csongor
nyájimmunitás
Surján Gusztáv

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű