Ugrás a tartalomra

Községnap Kishegyesen

2022.11.27
10:50
Forrás
VajdaságMa
Számos beruházás valósult meg az utóbbi időben. Erről is beszámoltak a KKT díszülésén.

A község napját ünnepelték tegnap Kishegyesen. 1959-ben ekkor vált hivatalosan önálló községgé Kishegyes, Szegheggyel és Bácsfeketeheggyel. Összehívták a képviselő-testület díszülését, amelyen beszámoltak az elmúlt év eredményeiről. Marko Lazić polgármester az eseményen hangsúlyozta, számos beruházás valósult meg: elkészült a Kúla–Kishegyes-csatorna, illetve Szeghegynél egy víztározó tavat is kialakítottak. Hozzátette, megújul Szeghegy és Kishegyes központja, a közösségi épületek, színháztermek, a vízvezeték-hálózat, a szennyvízelvezető rendszer korszerűsítése zajlik, épül a víztisztító-berendezés is.

Sárközi István KKT-elnök alkalmi beszédében kiemelte a Bányai János Emlékház felújítását, de az iskolákban történt beruházásokról és az épülő játszóterekről is szólt. Az egykori szövetkezeti otthon felújítása a magyar állam támogatásának köszönhetően valósítható meg - tette hozzá. Az eseményen jelen volt többek között Nevenka Ćirović, Montenegró szerbiai főkonzulja, Bojan Šoralov, az Észak-bácskai Körzet vezetője, valamint dr. Pásztor Bálint parlamenti frakcióvezető, a szabadkai Városi Képviselő-testület elnöke is.

Kishegyes
községnap
Dr. Pásztor Bálint
Sárközi István

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.