Ugrás a tartalomra

Községnapot ünnepeltek a törökkanizsaiak (videó)

2017.06.22
09:59
Községnapja alakalmából díszülést tartott a törökkanizsai képviselő-testület
Községnapja alakalmából díszülést tartott a törökkanizsai képviselő-testület. Kiosztották az elismeréseket azok számára, akik munkájukkal hozzájárultak a község hírnevének öregbítéséhez.A díjazottak között voltak a májusban történelmi sikert arató asztaliteniszező lányok, akik a női Szuperligában lettek bajnokok. Recskó Emma, tag, Obilić-Aleva Asztalitenisz Klub: „Törökkanizsa városa először nyert sporteseményen első helyezést országos szinten, ezért nagyon örülünk, hogy a város kitüntetett bennünket.”magyarkanizsa_falunap4Dobó Sándor is elismerésben részesült. Aktívan részt vesz a település közéletében. Jelenleg a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben tevékenykedik. Dobó Sándor, okleveles mezőgazdász, Törökkanizsa: „Nekem nagyon nagy elismerés, mivel most vonulok nyugdíjba, és elég sokrétű tevékenységem volt az élet során. Kombinátban dolgoztam, mint agronómus, a tanügyben dolgoztam 10 évet, a szövetkezetbe is ugyanannyit.”



Zsolt jelenleg a majdányi sportklubot vezeti. Mint mondja, a mindennapi küzdelemből az egész családja kiveszi a részét. Domonkos Zsolt, elnök, Majdány-háromashatár focicsapat: „Mivel kevés személy van a helyi közösségben, a falun lakók és a klub csak úgy létezhet, ha a pénzügyi segítség mellett a falubeliek odaadással fent tartják a klubot.”A Tiszagyöngye Művelődési Egyesület táncosai már nemcsak a környéken, hanem külföldön is ismertek. Magyarországon kívül jártak még Romániában és Bulgáriában is. Sáringer Zoltán, koreográfus, Tiszagyöngye ME: „Ez a díj ösztönzésként fog hatni ránk, hogy tovább végezzük ezt a munkát, a gyerekeknek és az idősebbeknek is, akik a művelődési egyesületben munkálkodnak.”magyarkanizsa_falunap2Az idén nem avattak díszpolgárt, az illetékes bizottság kilenc emlékplakettet adományozott. Újhelyi Nándor, elnök, Községi Képviselő-testület, Törökkanizsa: „Nagyon fontos az, hogy olyan tevékenységet fejtsen ki az illető magán- vagy jogi személy, ami tulajdonképpen hozzájárul ahhoz, hogy öregbítse Törökkanizsa Község nevét, illetve hogy aktívan részt vegyen a közösségépítésben.”A díjazottak között volt a Napraforgó Méhészegyesület, valamint Slobodan Puškar és Aleksandar Milovančev orvosprofesszorok.
Törökkanizsa
község napja
emlékplakett

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű