Ugrás a tartalomra

Lombok alatt a strandon 8.0

2020.08.08
16:00
2020.08.08
18:08
Forrás
Pannon RTV
Befejeződött a nyolcadik Lombok alatt a strandon elnevezésű rendezvény Újvidéken. Célja a kisebbségi sajtó, kultúrák és közösségek népszerűsítése, elsősorban nyelvek tanulásán keresztül.

Az elmúlt két hét folyamán a magyar nyelv alapjait és a mindennapokban használatos kifejezéseket sajátíthatták el a tanulni vágyók. A rövid, de intenzív képzést 13-tól 19 éves fiataloknak szánták.

Nikolina Kormanjoš: „Úgy gondolom, hogy elsajátítottuk a magyar nyelv alapjait, legalább néhány szót, amelyek segítenek, hogy feltaláljuk magunkat, legalább a hotelben vagy étteremben, találjunk pékséget, valaki elmondja, vagy mi útba tudunk igazítani valakit.”

Mia Nedeljković: „Nagyon elégedett vagyok, hogy mennyi mindent megtanultam, és milyen szépen barátkoztunk, és hogy ezt fel tudom majd használni, például, amikor elmegyek Magyarországra, és tudok majd beszélgetni a barátaimmal is, bővíthetem a szókincsemet.”

A diákok munkanapokon tanulhatták a nyelvet, este 7-től 8 óráig, a Városi Könyvtár strandon lévő épülete mellett. A kurzust egy tudásfelmérő kvízzel zárták.

Aradi Vladimir Huba, oktató: „Adtam nekik, hogy írjanak le mondatokat, vagy valamilyen párbeszédeket, amit tudnak, és akkor ott meg voltam lepődve, hogy tényleg tudtak valamit. Utána, amikor valamilyen szavakat kérdeztem, amiről én gondolom, hogy azt muszáj tudni, az nem volt annyira sikeres, de azért két hét alatt nem is várhattam többet.”

Előző szombaton macedón, most pedig román nyelvből is volt kvíz. Ezzel a két nyelvvel 5-től 12 éves gyerekek ismerkedhettek egy-egy hétig.

Maša Kinđer Petrić, oktató: „Figyelembe véve, hogy ez az év minden szempontból egy kicsit más, mint az előzők, az idén korlátoznunk kellett a résztvevők számát, tízre. Elmondhatom, hogy átlagosan hat-hét gyerek volt a két hét folyamán. Ők nagyon jól szórakoztak, akárcsak mi velük, sok mindent megtanultak, és nagyon sikeresek voltak a kvízen.”

Eredetileg a kvízt a Fruška gorán szerették volna megtartani, rövid sétával ötvözve, de a járványügyi előírások miatt idén nem rendezhették meg a nemzeti parkban.

Lombok alatt a Strandon
Újvidék
kisebbségi
sajtó
közösségek
nyelvek

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.