Ugrás a tartalomra

Magyar Nap Nagybecskereken

2017.08.31
09:26
2017.10.04
12:29
Magyar Nap volt tegnap Nagybecskereken a 32. Sörnapok rendezvénysorozat keretében.

Magyarországi városok mutatkoztak be, felléptek a környező magyarlakta települések műkedvelői. Az eseménynek Branko Ružić szerb államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter is a vendége volt.

Magyar népdaloktól volt hangos tegnap Nagybecskerek főtere. Öt magyarországi város, Békéscsaba, Debrecen, Gyula, Makó és Mórahalom mutatta be vendéglátóipari, kulturális és gazdasági kínálatát. Čedomir Janjić, Nagybecskerek polgármestere: „Meghívtuk magyarországi barátainkat, akikkel hónapok óta, egyesekkel pedig már több éve együttműködünk a határon túli projektekben, és úgy döntöttünk, hogy ezt az együttműködést bővíteni fogjuk.”

Nógrádi Zoltán Mórahalom polgármestere kiemelte, hogy a magyarországi fürdővárosban hamarosan szerb-magyar kulturális központ létesül. „Kultúrában, turizmusban, gazdaságban olyan együttműködéseket tudunk létrehozni, amely mentén ez a régió megtalálja ismét önmagát, mint ahogy a történelemben sokszor kénytelen volt ezt megtenni.”

Békéscsaba, Nagybecskerek testvértelepülése is képviseltette magát. Tarr Lajos, polgármesteri tanácsadó, Békéscsaba, Magyarország: „Elhoztuk Békéscsaba legnívósabb termékét, a békéscsabai kolbászt, illetve a Csaba-gyöngye szőlőből készült Árpád-pálinkát.”

A magyarországi vendégek mellett bemutatkoztak Közép-Bánát magyarlakta településeinek a műkedvelői. Kovács Elvira, parlamenti képviselő, VMSZ: „A környékbeli magyarság összejött és egymással tudnak időt tölteni, társalogni. Hihetetlen, hogy egy több mint négy-ötórás programot sikerült összeállítani a környékbeli kicsik-nagyok tudásából.”

A nagybecskereki önkormányzat az idén első ízben szervezte meg a Kisebbségi Napot, aminek a tervek szerint folytatása is lesz. Sztojkó József, Városi Tanács tagja, Nagybecskerek: „A szlovák vagy a román kisebbségi napokra fogunk áttérni, de a Magyar Nap nem fog megszűnni. Tehát a tervünkben van az is, hogy a következő években, épp ennek a programnak egyik részét áthelyezzük Muzslyára vagy Szentmihályra.”

A műsorban felléptek a mórahalmi, nagybecskereki, muzslyai, magyarittabéi, tordai és a szentmihályi műkedvelők.

magyar nap
ünnep
Nagybecskerek

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.