Ugrás a tartalomra

Magyarkanizsa a hétvégén ünnepel

2022.08.16
11:16
2022.08.16
15:48
Forrás
Pannon RTV
Kétnapos programsorozattal készülnek Magyarkanizsán a Szent István–nap és az új kenyér ünnepén.

Hétvégén tartják meg Magyarkanizsán a Szent István–nap és az új kenyér ünnepét. A szervező, Magyarkanizsa önkormányzata ebben az évben kétnapos programsorozattal várja a látogatókat. Szombat délután kiállítással, bábelőadással várja a kilátogatókat, valamint élőben, kivetítőn közvetítik a budapesti tűzijátékot. Vasárnap pedig a közös ünneplés, a kenyérszentelés és legszebb kenyér megválasztása mellett különféle gyermekprogramok, kirakodóvásár, művelődési műsor, tűzijáték, valamint hazai és külföldi fellépők színvonalas előadásával készülnek a szervezők. A program mindkét nap délután kezdődik.

Vranić Váradi Lívia, a szervezőbizottság tagja: „Ebben az évben azzal a különlegességgel tudunk szolgálni az érdeklődő közönségnek, hogy nem csak egynapos a rendezvényünk, hanem már augusztus 20-á, Szent István napján, az Államalapítás napján is lesz rendezvényünk. Szerényebb keretek között, viszont biztos vagyok benne, hogy annál kellemesebb hangulatban tudjuk eltölteni az augusztus huszadikai késő délutánt, kora estét, egész késő esti órákba nyúlóan, hiszen a szervezők úgy döntöttek, hogy a hagyományos Dobó Tihamér képtárbeli kiállítás mellé már a kisparkban is szerveznek programokat.”

Magyarkanizsa
Szent István
szent istván-napi rendezvény

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.