Ugrás a tartalomra

Magyarkanizsa községben már kézbesítették a vagyonadóra vonatkozó végzéseket

2021.01.14
13:37
2021.01.14
18:33
Forrás
Pannon RTV
A napokban kézbesítették Magyarkanizsa községben a vagyonadóról szóló végzést, melyen a tavaly évi adatok mellett az idei évre szóló befizetendő összeg is megtalálható.

A vagyonadót, más néven ingatlanadót négy részre bontva, három havonta kell fizetni. Ha a befizetés nem történik meg időben, 10 százalékos kamatot számolnak fel - mondta Terzić Branislav, a közigazgatási osztály vezetője. Hozzátette: „Ez egy végzés, tehát ebben a végzésben meghatározzuk, hogy a 2020-as vagyonadó összege mennyi. Ugyanakkor fel van tüntetve a számla, amelyre be kell fizetni, és a hivatkozási szám, valamint a negyedéves összegek, amelyeket a következő évre vonatkozóan is negyedévenként kell törleszteni, ami nagyon fontos.”

Magyarkanizsa
vagyonadó

Most

18:12, Frissítve: 18:17

Két nap alatt ezer kilométert repült egy mentett kis hattyú

Példa értékű összefogással és sikersztorival zárult a kis hattyú megmentése. A jeladóval ellátott kis hattyú a szabadon engedését követően egy hónapra, április 12-én útnak indult, a legfrissebb adatok alapján, jelenleg a Fekete-tengernél tartózkodik.
17:18, Frissítve: 19:33

Az éghajlatváltozás a méztermelésre is kihat

Az enyhe téli időjárás és az éghajlat változása a méhészeket is nehéz helyzetbe hozza. A méhészek elmondása szerint idén szokatlanul korán virágzásnak indult a repce és az akác, aminek hatására a méhek is idő előtt megkezdték munkájukat.

Népszerű