Ugrás a tartalomra

Magyarkanizsa: Rendőri munkakör betöltésére várják a jelentkezőket

2020.06.04
13:38
2020.06.04
16:11
Forrás
Pannon RTV
Magyarkanizsa községben holnapig várják azoknak a helyi fiataloknak a jelentkezését, akik a rendőri pályán szeretnének elhelyezkedni.

A községben nagy szükség lenne magyar nyelvű rendőrök alkalmazására, így a belügyminisztérium pályázatának értelmében 10 szabad hely áll rendelkezésre általános rendőri, 9 közlekedési rendőr, valamint 20 határrendőri munkakörben. Feltétel, hogy a jelentkezőnek szerb állampolgárnak is kell lennie, a kettős állampolgárság nem kizáró ok, valamint legalább egy éve érvényes, bejelentett lakcímmel kell rendelkeznie és nem lehet fiatalabb 18 évesnél és idősebb 24-nél. Szerbiában 1060 fővel szeretnék növelni a rendőrállományt. A jelentkezéssel kapcsolatban bővebb információt a copo.edu.rs honlapon olvashatnak az érdeklődők, itt a munkavállalás feltételeiről is részletes tájékoztatás található. Rekecki Titusz, a magyarkanizsai rendőrállomás parancsnoka elmondta, Magyarkanizsán még bőven van hely a jelentkezőknek.

„Eddig öt jelentkező van a kanizsai rendőrállomáson. Szeretnénk, hogy ha ez a szám sokkal nagyobb lenne és szeretnénk buzdítani a fiatalokat, hogy használják ki ezt a pár napot és pályázzanak. Amennyiben ötödikéig csak jelentkeznek és nem tudnak minden hivatalos dokumentumot beszerezni, lehetőségük lesz hiánypótlásra. Maximálisan flexibilesek leszünk ilyen téren.”

Magyarkanizsa
rendőr
munkahely
pályáza

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.