Ugrás a tartalomra

Magyarkanizsa: Szent István-nap és az új kenyér ünnepe

2012.08.26
19:58
Magyarkanizsa központjában a délelőtti katolikus szentmisével és az új kenyér megáldásával vette kezdetét a Szent István-nap és az új kenyér ünnepe
Magyarkanizsa központjában a délelőtti katolikus szentmisével és az új kenyér megáldásával vette kezdetét a Szent István-nap és az új kenyér ünnepe. A pravoszláv templomban megtartott liturgia és kenyérszentelő után a városháza előtti parkban gyermekfoglalkozások kezdődtek, majd a község művelődési egyesületei léptek színpadra. Tóth Vera magyarországi énekesnő délutáni koncertjét követően kihirdették a Legszebb kenyér verseny eredményeit, amire az idén 26 kenyérrel neveztek be a község polgárai, vállalkozói és pékségei. Ezután került sor az új kenyér megáldására és megszegésére, illetve a polgármesteri köszöntőre.



Sok magyarkanizsai polgárnak nem tetszett, hogy a városban nem az ünnep napján, hanem egy héttel később került sor a Szent István-nap és az Új kenyér ünnepére. Színvonalas művelődési műsor szórakoztatta az érdeklődőket, amelyben bemutatkozott a Hommonai Zsolt-Polyák Lilla ismert magyarországi énekes házaspár is.

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.