Ugrás a tartalomra

Magyarkanizsa is ünneplőbe öltözött

2018.12.22
18:30
2024.03.19
08:44
Forrás
Pannon RTV
Kézműves foglalkozások, sütikészítés, forrócsoki - kicsik és nagyok is megtalálják a megfelelő szórakozást a karácsonyi vásárban.

A gyerekek számos foglakozás közül választhattak, például apró süteményeket készítettek, amit azután jóízűen el is fogyasztottak. Úri Erzsébet, foglalkozásvezető, Karácsonyi Sütigyár: „A gyerekeknek kis kalácsformázás, kókuszgolyókat csinálunk, különböző formákat, kókuszba forgatjuk, cukorkába, ami éppen a gyerekeknek megfelel. Örülnek neki. Végül is ez még csak a második alkalom, de egyre többen igen jól fogadják, és jó ízűen el is fogyasztják utána.”

A Csirimojó Kiadó Budapestről érkezett, náluk számos egyedi, főleg cseh és szlovák könyvek között válogathattak a vásárlók.
Peťovská Flóra, Farkas Zsolt, Csirimojó Kiadó, Budapest:
„- Elsősorban gyerekkönyvekkel készültünk, az Egér enciklopédiáját hoztuk, Grétát, a bámulatos robot expedícióját és azon kívül még hoztunk regényeket és novellásköteteket is.
- Honnan hallottatok a magyarkanizsai karácsonyi vásárról?
- A Malomfesztiválon voltunk nyáron és ott tovább adtak minket tulajdonképpen a karácsonyi vásárnak.
- Hogyan tetszik a vásár?
- Nagyon hangulatos. Hangulatosak a kis faházak, hogy itt mindenki elhozza a saját termékét.”
 

Az ünnepélyes hangulathoz hozzájárultak a kirakodóvásáron szebbnél-szebb kézzel készített portékák is. Remete Klára, elárusító: „Általában természetes dolgokat, ajtóakasztót, fenyőfát, asztaldíszt és kis csillagok, kis apróságok és fonva van még kosár, papírból, szóval kézimunka dolgok ezek.”

Karácsonyi dalok és ünnepi fények tették hangulatosabbá a vásárt.       

Magyarkanizsa
karácsonyi vásár

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.