Ugrás a tartalomra

Mavrák Béla húsz év után lépett fel ismét Szabadkán

2021.09.01
08:13
2021.09.01
16:38
Forrás
Szerbiai RTV
Latin válogatással készült idén a Szabadkai Szimfonikus Zenekar Szabadka városnapi ünnepségsorozata keretében tartott koncertjén. A formációnak ez volt az idei második fellépése.

A Szabadkai Szimfonikus Zenekar már hagyományszerűen a városnapi kulturális programok fellépője. A mostani Latin-estet mindössze két összpróba előzte meg.

Miloš Nikolić, a Szabadkai Szimfonikus Zenekar igazgatója: „Ami a Szabadkai Szimfonikus Zenekart illeti, a zenekar igazgatójaként és művészeti vezetőjeként köszönetet kell mondanom a város vezetőségének a támogatásért, ez a második koncertünk az idei évadban, még három áll előttünk, és akkor is meglepetéssel készülünk majd a közönségnek.”

Abban, hogy Mavrák Béla világhírű tenorénekes is jelen lehetett a hangversenyen, a vírushelyzet is közrejátszott. Mavrák jelenleg Németországban él, húsz év után lépett fel ismét Szabadkán: „Andre Rieu-n a holland hegedű és karmester művészen keresztül ismernek, mivel vele dolgozom már tizenhat éve. A három közül az egyik platina tenor én vagyok, a szólistájaként évente járom vele a világot. Körülbelül 100 hangversenyünk van évente. Ez alkalommal egy különös helyzet van a korona miatt, és sajnos már másfél éve szünetelünk.”

A nézők közül többen már egy órával a koncert kezdete előtt elfoglalták helyüket a nézőtéren.

Pletikoszity Árpád: „Nagyon szeretjük az ő koncertjeiket, a családommal régóta járunk az újévi koncertjeikre, vagy ha nyilvános fellépésük van, és amikor hallottunk a mai fellépésről, mindenképpen szerettünk volna itt lenni időben.”

A még két napig tartó, további városnapi programokról a www.subotica.rs oldalon tájékozódhatnak.

Szabadka
Szabadkai Szimfonikus Zenekar
Mavrák Béla
operaénekes
tenor

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.