Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a moholi Szent György templom teljes tetőszerkezetének rekonstrukciója

2022.03.20
12:40
2022.03.20
17:09
Forrás
Pannon RTV
A felújítási munkálatok előreláthatólag hat hónapig fognak tartani.

A legutóbbi felújítás már több mint egy évtizede zajlott a templom külső homlokzati és toronyrészén. A mostani munkálatok, amelyek a faszerkezetet és a héjazatot is érintik, nélkülözhetetlenek voltak már, hiszen 100 év alatt az idő vasfoga bőven megkezdte a templom tetejét - mondja Világos Miklós moholi plébános. „A későbbiekben nyilván van több terv, mert egy ekkora épületen mindig van mit javítani. A beázások miatt belülről több helyen tönkrement a belső festés, a boltozatok festése, azt is ki kell majd javítani, nem tökéletes a hangosítás, azt is ki kell cserélni, a világítást lehetne még modernizálni. Tehát sok terv van még, amit még meg kellene valósítani, de a legelső és legfontosabb, hogy most a tetőt rendbe tegyük.”

Ada községben a moholi Szent György templom mellett már javában zajlik a felújítás az adai Szentháromság katolikus templomban is, de megújul a szintén a községben lévő pravoszláv templom, valamint a törökfalui Szent Gellért templom is. Bilicki Zoltán, polgármester, Ada: „Ada község önkormányzatának célja, hogy a 2024-es év végéig a községben található templomépületeket teljesen felújítsuk, és ezzel összhangban az idei évben az eddigieknél nagyobb pénzeszközt láttunk elő. A község 40 millió dinár értékben írt ki pályázatot a községben található egyházak számára.”

A moholi katolikus templom tetőzetének teljes cseréje mintegy 21 millió dinárba kerül. Túlnyomó részét a Vajdasági Magyar Szövetség közbenjárásának köszönhetően anyaországi támogatásból sikerült biztosítani - mondta Rigó Flórián, a VMSZ helyi szervezetének elnöke. „A Vajdasági Magyar Szövetség számára nagyon fontos, hogy mi, vajdasági magyarok itt maradjunk szülőföldünkön, és itt boldoguljunk. Azzal, hogy itt maradunk, küldetésünk is van, méghozzá, hogy megőrizzük kultúránkat, vallásunkat. A templomtető felújítása ennek egy alappillére.”

Rigó Flórián hozzátette, a mi közösségeink fogyó közösségek, ezért is fontos éreznünk, hogy tesznek értünk, nem vagyunk magunkra hagyva.

Mohol
Ada
templom
templomfelújítás
Bilicki Zoltán
Rigó Flórián

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.