Ugrás a tartalomra

Megkezdődtek a településrendezési munkálatok Magyarkanizsán

2019.03.31
12:27
2024.03.19
08:45
Forrás
Pannon RTV
A feladatok zömét a helyi Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat emberei végzik el. Metszik a fákat, rendezik a virágágyásokat és a zöld felületek tisztán tartására is odafigyelnek.

A közvállalat hatáskörébe számtalan feladat tartozik már évek óta, de a létszámstop és a munkaerőhiány sem könnyíti meg a munkájukat. Pálfi Ervin, igazgató, Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat, Magyarkanizsa: „A tavasz kezdetével a terveink alapján elvégeztük a fák metszését, a beteg és kiszáradt fák kivágását. Továbbá különböző önkormányzati projektek kerültek megvalósításra, mint például a község területén közel ötezer facsemetét ültettünk el. Most a közterületek és a zöldterületeket rendbetétele folyik, majd követi a virágágyások rendbetétele, virágok kiültetése. Az idő felmelegedésével a kullancsveszély is megjelent. Most a község területén lévő iskolák és óvodák udvarainak permetezése zajlik a kullancsok elszaporodása ellen.”

A Népkertben is folynak a munkálatok. Egyebek között új padokkal és új szemetesekkel gazdagodik majd a park. Pálfi Ervin, igazgató, Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat, Magyarkanizsa: „2007-ben elkészült a Népkert felújítására és revitalizációjára vonatkozó tervdokumentáció, az önkormányzat sikeresen pályázott a köztársaságánál és közel 10 millió dinár összértékben kétezer négyzetméteren visszaállítjuk a valamikori francia kertet.”

A mai Népkertet régen Erzsébet ligetnek nevezték. Kiváló helyszín arra, hogy a helyiek kikapcsolódjanak. Az Erzsébet liget az egykori Osztrák-Magyar Monarchia egyik legszebb kertje volt. Megkezdődtek a munkálatok, hogy visszaállítsák a kert múlt századbeli képét. Virágágyásokkal, növényekkel és virágokkal díszítik majd a parkot.

A közvállalat munkatársai megkezdik a Tisza-part rendbetételét is, ami magába foglalja a fűnyírást és a tereprendezést is.

településrendezés
Magyarkanizsa

Most

14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.