Ugrás a tartalomra

Megnyílt az új napköziotthon Horgoson

2019.03.09
17:04
2019.03.09
18:49
Forrás
Pannon RTV
Napköziotthont kaptak a fogyatékkal élők Horgoson. A felújított épületben minden hétköznap nyolc órában tartanak fejlesztő foglalkozásokat a felhasználóknak.

Ünnepélyes keretek között, alkalmi műsorral nyílt meg az új napköziotthon Horgoson. Vásár Róbert is azok közé tartozik, akik eddig Magyarkanizsára jártak, ám a felújított épületnek köszönhetően most már saját falujában járhat foglalkozásokra. Vásár Róbert elmondta: „Nagyon jó lesz, én örülök neki, nagyon is. Lesz itt szappanműhely is, gyertyaműhely, meg lent a pincében gomba.”

A Horgos központjában lévő épület mintegy 1 millió dinárból lett felújítva. A közeljövőben szappanműhellyel és egy gombatenyésztésre alkalmas helyiséggel is bővülni fog. A felhasználókkal a Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központ két munkatársa foglalkozik majd. Kiss Tímea szerint: „Nagyon fontos volt, mert nagyon kevesen vagyunk a napköziben, mint nevelő, és nagyon sok fiatal felhasználónk van, aki minden nap szeretne jönni, tehet a szülőt tehermentesítsük ezáltal, ezért nyílt ez a napközi.”

Az új napközi célja, hogy a tíz horgosi sérült, vagy hátrányos helyzetű gyerek és fiatal ezáltal heti két nap helyett öt napon keresztül részesüljön színvonalas foglalkoztatásban. Csikós László szociális és egészségügyekkel megbízott községi tanácstag hangsúlyozta: „Az igény hajtott rá bennünket, hogy itt is megnyissuk a Bárka 1-et, mert Kanizsán van a Bárka, itt lesz a Bárka 1, és alapjában véve közelebb hozva ezt a fajta szolgáltatást Horgos lakóinak és környékének.”

Az épület vállalkozók jóvoltából, illetve Magyarkanizsa önkormányzatának és egy IPA pályázatnak köszönhetően került felújításra.

napköziotthon

Kapcsolódó tartalmak

Most

16:12, Frissítve: 16:54

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.