Ugrás a tartalomra

Megújul a magyarkanizsai Tisza-parti strandház

2022.10.11
13:01
2022.10.11
16:26
Forrás
Pannon RTV
A beruházás értéke 2,5 millió dinár, melyet Magyarkanizsa önkormányzata az Ifjúsági és Sportminisztérium által kiírt pályázaton nyert meg. A strandházat a fiatalok 2023 tavaszán tudják használatba venni.

Nagyban folynak a munkálatok a strandháznál, megújult a tetőszerkezet egy része, a külső terasz új burkolatot kap, valamint a belső rész mennyezetének cseréje is megtörtént, továbbá sor kerül a nyílászárók, az elektromos hálózat felújítására, valamint az épület belső és külső festésére is.

Bagány Ágnes, ifjúsággal megbízott tanácstag: „Ezt az épületet az ifjúság fogja belakni, illetve az aktív és hasznos szabadidő eltöltésére fog szolgálni, amellyel azt szeretnénk elősegíteni, hogy az ifjúságot sokkal könnyebben tudjuk a közösségi életbe bekapcsolni, illetve elősegíteni az itthon maradásukat.”

Magyarkanizsa önkormányzatának családorientált politikájához hozzátartozik a középiskolába, egyetemre járó fiatalok minőségi időtöltésének támogatása is. A strandház felújítását követően a fiataloknak már két objektum is biztosítani tudja az összejöveteleket.

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere: „Tehát bármely apró programtól kezdve egészen akár egy zenés rendezvényig, diszkóestig bármit itt meg lehet szervezni, így már két komplett infrastruktúrával fog rendelkezni itt, Magyarkanizsán az ifjúság, ugyebár az egyik az Ifjúsági Központ, ami az őszi-téli hónapokra van és egy ifjúsági ház itt lent, a Tiszán, a parton.”

A strandház várhatóan május elsejére már helyet tud biztosítani az ifjúság által megszervezésre kerülő programoknak.

Magyarkanizsa
Strandház
felújítás
Fejsztámer Róbert
Bagány Ágnes

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.