Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Zséli Ágnes

Megújul a törökbecsei Népkönyvtár

2021.05.20
13:19
2021.05.20
13:31
Forrás
Pannon RTV
A könyvtár három helyiségét újítják fel Törökbecsén. A Népkönyvtár olvasótermét és kiállítótermét is felújítják, valamint egy digitalizálásra alkalmas helyiséget is kialakítanak.

A munkálatok a Népkönyvtár főépületének emeletén, valamint a melléképületében zajlanak. Vladimir Davidović, a Népkönyvtár igazgatója elmondta, hogy az olvasóterem számítógépekkel lesz felszerelve. Ez lehetőséget biztosít majd arra, hogy a könyvtárban eddig digitalizált történelmi, kulturális iratokhoz, plakátokhoz, régi térképekhez, fényképekhez hozzáférjenek a látogatók, mivel a féltőn őrzött papír alapú gazdag tárlat darabjai nem kölcsönözhetőek.

Az anyagok digitalizálását tavaly nyáron kezdték meg, amit mindenképp folytatni szeretnének. Ezért döntöttek úgy, hogy idén a melléképület egyik helyiségét erre a célra újíttatják fel. A folyamat további sikeres folytatásához, korszerű berendezésekre is szükség lenne, amire a tartományi művelődési és tájékoztatási titkárságnál pályáznak.

Az emeleti kiállítóteremben orosz sarkot alakítanak ki. Ezzel állítva emléket a településen 1920-tól 1931-ig működő Harkov Intézetnek, amely leányiskolaként és kollégiumként működött. Törökbecsén a két világháború között mintegy háromszáz orosz nemzetiségű polgár élt. Emléküket, úgy mint a Tolsztoj családét, mivel Vladimir Tolsztoj a világhírű orosz író Lev Nyikolajevics Tolsztoj unokája 1917 után Törökbecsén telepedett le, ebben a teremben őrzik majd.

A törökbecsei Népkönyvtár három helyiségének felújítására 157 ezer dinárt fordít az intézmény.

Törökbecse
Népkönyvtár
Vladimir Davidović

Most

08:49

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.
20:54, Frissítve: 08:06

Továbbra is feszült a helyzet Koszovó északi részén

A helyi szerbek ugyanis nem ismerik el az időközi helyi szintű választások eredményeit és a polgármesteri hivatalok előtt tüntetnek, jelenleg békésen. Hétfőn viszont összecsaptak a KFOR békefenntartóival. A NATO további 700 katonát küld a régióba.

Népszerű