Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Bárdos Orsolya

Megújulhat a Kerény és Bácsgyulafalva közötti út

2023.06.03
17:15
Forrás
Tanjug
Hamarosan elkezdődik a Kerény, szerb nevén Kljajićevo és Bácsgyulafalva közötti út rekonstrukciója - jelentette be Goran Vesić Nemesmiliticsen, ahol lakossági fórumot tartottak.

A Szerb Haladó Párt elnökségi tagja, infrastruktúra-fejlesztési miniszter elmondta, a munkálatok 360 millió dinárba kerülnek. A beszélgetés során szóba került még egyebek mellett a vasútépítés, valamint a vízhálózat és szennyvízelvezetés problémáinak kérdése is. Ennek kapcsán Vesić elmondta, hogy a Tiszta Szerbia projekt részeként Zombor már aláírt egy csatornarendszer kiépítésére vonatkozó tervet.

Bácsgyulafalva
Kerény
Goran Vesić

Most

15:50, Frissítve: 17:53

102-en vették át kollégiumi kulcsaikat

Összesen 102 elsőéves hallgató írta alá a beköltözési szerződést az Újvidéki Európa Kollégiumban. Ünnepi műsor is volt. Fremond Árpád az MNT elnöke az itthoni ösztöndíjlehetőségekre hívta fel a figyelmet.

Népszerű

Kádár Lara, az ifjú futótehetség

Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükajánon 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.