Ugrás a tartalomra

Megújult az egyik gerontológiai klub Szabadkán

2020.05.18
15:14
2020.05.18
21:28
Forrás
Pannon RTV
Befejeződtek a tervezett felújítások Szabadkán, a Központ II helyi közösségben lévő gerontológiai klubban. A munkálatok során az energiatakarékosságra is törekedtek. A javításokat ősz végén kezdték.

A Központ II helyi közösségben található gerontológiai klubot több mint 3000 idős, szabadkai polgár használja egész évben. A klub két különálló részét 14,9 millió dinárból újították fel, hogy az idősek kényelmes és kellemes körülmények között tölthessék el idejüket.

Nenad Ivanišević, a szabadkai Gerontológiai Központ igazgatója elmondta: „A szigetelést, a homlokzatot, a fűtést, a hűtést, a tetőt és a világítást teljesen felújították. Tehát mindent, ami az energiahatékonyságot elősegíti, nem csak itt, hanem a másik épületben is.”

A felújítási munkálatokat 2019 novemberében kezdték el, amelyet a rendkívüli állapot idejére sem függesztettek fel. A beruházást Szabadka önkormányzata is támogatta. Bogdan Laban, Szabadka polgármestere: „Ez egy olyan projekt, amely a legidősebb polgárainkért jött létre, azokért, akik a legnagyobb terhet viselték a járvány és a kijárási tilalom idején, akkor, amikor otthon kellett maradnunk és az emberek biztonságának és egészségének megőrzéséért dolgoztunk. Ugyanakkor természetesen a projekteken is dolgoztunk. A gazdaságnak haladnia kell, Szerbiának haladnia kell és Szabadkának is.”

A szerbiai energetikai minisztérium a gerontológiai központok mellett az óvodák és iskolák felújításában és részt vesz az ország számos területén – mondta el Stevica Deđanski szerb energetikai államtitkár: „Adományokból létrehozunk egy alapot. Tehát az Európai Unió adománya 10 millió euró évente, valamint az általunk tavaly bevezetett környezetvédelmi adó. Arra számítunk, hogy ebből 9-10 millió euró folyik be. Ez egy költségvetési alap lesz, amely ugyanerre a célra szolgál azzal, hogy a polgárok használhatják fel majd.”

A jövőben a sétaerdei gerontológiai központ felújítását tervezik, szintén az önkormányzat és az energetikai minisztérium támogatásával.

Gerontológiai Központ
klub
felújítás
Bogdan Laban
Nenad Ivanišević
Stevica Deđanski

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.