Ugrás a tartalomra
Népkert
Pannon RTV/Molnár Ádám

Megújult a magyarkanizsai Népkert

2019-10-04
13:25
2019-10-04
15:37
Forrás
Pannon RTV
Az Idegenforgalmi minisztérium, valamint a helyi önkormányzat támogatásának köszönhetően közel 2000 négyzetméteren végzett újításokat a Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat.

A magyarkanizsai Népkert tervdokumentációja még 2007-ben készült el és idén sikerült megvalósítani a terveket. Közel 7,5 ezer virágot ültettek el az illetékesek.

A magyarkanizsai Népkertet a helyiek mellett a Gyógyfürdő vendégei is nap mint nap élvezik. A felújítás egyértelműen jól jött - mondták az ott sétálók. „Nagyon tetszik. Sokat jártam erre az utóbbi időben. A fények, árnyékok, árnyalatok nagyon hangulatossá teszik és mondhatom, hogy a környéken messze kell menni, hogy ilyen parkot találjunk” - mondta Francia Rozália. Meggyesi Istvánnak is elnyerték a tetszését az újítások: „Múltkor voltunk lent Erik unokámmal, sétáltunk, hintáztunk és csúzdáztunk is. Nagyon tetszik, amit most csináltak, a rengeteg virágágyással és a füvesítéssel.”

A tereprendezési munkálatokat még tavasszal kezdte meg a helyi Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat. A virágoskert kiépítése mellett 40 új padot és 20 szemeteskukát is kihelyeztek az illetékesek. Továbbá egy beépített öntözőrendszer is kialakításra került. „A hagyomány szerint megpróbáltuk visszaállítani a valamikori Erzsébet-liget parkját, ahol régen geometrikus alakzatban voltak a virágok és a növények elhelyezve. Igyekeztünk a fákat is megvigyázni. Ez egy nagy terület, ami nem csak a virágos részre vonatkozik, hanem a park egészére. Vannak fiatalabb fák, öregebb fák, de minden állandó gondozást igényel” - mondta Pálfi Ervin, a Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat igazgatója.

A városközpont és a park összekapcsolásával, valamint a Vigadó felújításával Magyarkanizsa egy olyan arculatot kaphat pár éven belül, ami idegenforgalmi szempontból igen jelentős - mondta Fejsztámer Róbert polgármester: „Bízom benne, hogy a felújítások olyan folyamatot indítottak el, mind tartományi, mind köztársasági támogatási szinten is, amit már meg tudunk mutatni azoknak az embereknek, azoknak a vezetőknek, akik az elkövetkező időszakban tudják támogatni az elképzeléseinket.”

A park megújulásának munkálatait az Idegenforgalmi minisztérium 7 millió dinárral támogatta, az önkormányzat pedig további 2,5 millió dinárral járult hozzá a Népkert felújításához

Magyarkanizsa
Népkert

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:55

Fiatalok a Nyugat-Balkánról

Több mint 200, a politikában, egészségügyben, és egyéb tudományokban jártas egyetemista érkezett az Ifjú Vezetők 4. Regionális Fórumára Újvidékre.
17:27, Frissítve: 18:01

Átadták az Andex Kft. üzemét Palicson

A zöldség és gyümölcsfeldolgozással foglalkozó, valamint hűtőházzal és szeszfőzdével is felszerelt gyár megvalósulását a Magyar Kormány és a Prosperitati Alapítvány támogatta.

Népszerű

Bomba robbant a szabadkai Borsalino kávézóban

Ma hajnalban robbanás rázta meg a szabadkai sugárút környékét, a Borsalino kávézóban történt a detonáció. Ismeretlen tettesek kis méretű robbanószerkezetet dobtak a vendéglátóipari egységbe.