Ugrás a tartalomra

Megújult a topolyai kovács-bognár műhely tetőszerkezete

2021.09.23
10:21
2021.09.23
10:30
Forrás
Közlemény
Az elmúlt napokban újították fel a topolyai kovács-bognár műhely tetőszerkezetét. A felújításhoz szükséges eszközök egy részét a községi költségvetésből biztosították.

Szatmári Adrián, Topolya polgármestere és munkatársai is ellátogattak a helyszínre. Az új tető mellett megtekintették az épület belterét is, annak jelenlegi állapotát építész-szakember ismertette velük.

Csípe Tímea, a Művelődési Ház igazgatónője elmondta, hogy ez az épület intézményük egyik múzeumi egysége, 1991 óta műemléknek számít. Két ilyen objektum tartozik a gondnokságuk alá, a másik a topolyai tájház, melyet mára már sikerült megfelelően helyrehozni, az már csak rendszeres karbantartást igényel.

Az elmúlt években a kovács-bognár műhelyt nem renoválták, de reményeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a tető rendbetétele csak az első lépése volt az ezt követő felújítási munkálatoknak.

A szóban forgó tetőfelújításnak állagmegőrző szerepe van, melyre a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárságnál pályáztak, a vajdasági kulturális örökségek védelmére és megmentésére meghirdetett pályázaton. Az igazgató kifejtette, hogy a munkálatok teljes összege 955 ezer dinár, amelyből 700 ezret a tartományi titkárság, 255 ezer dinárt pedig a községi önkormányzat biztosított. A tetőszerkezetet teljesen újralécezték, pótolták a cserepeket, csatornát szereltek fel, mindezt a Községközi Műemlékvédelmi Intézet követelményeivel összhangban. A kivitelező a topolyai I-Modul.

Csípe hozzátette: a munkálatok folyamán a kivitelező észrevette, hogy a falak renoválása is szükséges lenne, az épület szerkezetét stabilabbá kellene tenni. Mint már ismeretes, ez egy műemlékvédelem alatt álló objektum, melynek további felújításáról, annak módjáról is kikérik a Községközi Műemlékvédelmi Intézet tanácsát. Szeretnék, ha találkoznának az építészek és a műemlékvédelmi intézet szakmunkatársai, hogy azután egy közösen készített és elfogadott tervdokumentációval pályázhassanak az illetékes szerveknél – zárta szavait Topolya Község Művelődési Házának igazgatója.

Topolya
kovács
bognár
műhely
felújítás
Szatmári Adrián

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.