Ugrás a tartalomra

Mezőőrszolgálat Magyarkanizsa községben

2021.12.10
14:43
2021.12.10
17:40
Forrás
Pannon RTV
Magyarkanizsa község mind a 13 településén lesz mezőőrszolgálat. Erről írt alá egy egyéves, 2 millió dináros keretösszegű szerződést egy szabadkai céggel a helyi önkormányzat.

A magyarkanizsai Nagy Klára az idei évben már kétszer igénybe vette a mezőőrség segítségét. A termelőnek először a vaddisznók okoztak kárt, később pedig a juhászok azon területen legeltették a nyájat.

„Először is itt, a városházán kértem segítséget, majd itt mondták, hogy van saját szolgálat, és akkor jöttek és valóban intézkedtek. Volt az idén tűzesetünk. Akkor is odajöttek.”

A mezőőrök feladata a mezőgazdasági vagyon védelme. Ennek köszönhetően a gazdák is nyugodtabbak lehetnek. Magyarkanizsa község önkormányzata pedig az elkövetkező időszakban is biztosítja ezt a szolgáltatást a termelők számára.

A mezőőrszolgálat fejlesztéséről szóló szerződést az Alarm Systems Kft.-vel írták alá. A megállapodás a következő egy évre szól.

Predrag Đikanović, az Alarm Systems Kft. igazgatója: „Ez a szerződés nagyon fontos cégünk számára, mert a gazdálkodókról van szó. Országunknak művelnie és fejlesztenie kell a mezőgazdaságot, de gondoskodnia is kell róla. Mi egy olyan cég vagyunk, amely széles körű munkát végez, és reméljük, hogy gazdáink nyugodtan alhatnak majd. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy embereink folyamatosan a terepen lesznek. Jó az együttműködésünk a Belügyminisztériummal, igyekszünk minden jogsértő akciót megakadályozni.”

Az önkormányzat 2006 óta több rendszerben igyekezett működtetni a mezőőrszolgálatot. Mind a 13 településen igény van a szolgáltatásra. A szerződés keretösszege 2 millió dinár.

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere: „Amellett, hogy a mezőgazdasági termelők terményeire vigyáznak, amellett Horgos és Martonos szempontjából hatványosan fontos a közbiztonság érzetének javításának érdekében, hiszen ezeket a mezőőröket, akik szolgálatot teljesítenek, lehet akkor is hívni, amikor a mezőgazdasági földeken migránsokkal találkoznak a termelők.”

A polgármester arról is biztosította az embereket, hogy amennyiben elégedettek lesznek a polgárok is a szolgáltatással, akkor az önkormányzat továbbiakban is támogatni fogja majd a mezőőrszolgálatot.

mezőőrszolgálat
Magyarkanizsa
Fejsztámer Róbert
Predrag Đikanović
szerződés

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű