Ugrás a tartalomra

Milyen beruházások valósuljanak meg Óbecse községben?

2020.12.09
12:08
2020.12.09
17:01
Forrás
Pannon RTV
Erről szavaztak a hétvégén a helyiek. Az érintettek a helyi közösségekben és online is leadhatták voksaikat a Polgárok igénye szerinti költségvetés – a te véleményed is számít! elnevezésű akció keretében.

A voksolás tétje az volt, hogy jövőre mire költsön el az önkormányzat 50 millió dinárt. Összesen 2558 szavazat érkezett.

Aleksandar Đekić, elnök, Óbecsei Ifjúsági Szervezet: „Annak is örülünk, hogy a polgárok jobban érdeklődnek most már az eredmények iránt, kommentálják azokat, felkeresnek bennünket ezzel kapcsolatosan, és a mi részünkről ez egy pozitív eredmény abban az értelemben, hogy a polgárok elkezdtek tájékozódni és érdeklődni a költségvetés megvalósítása iránt.”

Sokan szeretnének rendezettebb Tisza-parti sétányt és strandot Óbecsén, de a környező településeken és az Újfalu Helyi Közösségben a szavazatok jelentős része az utak, a járdák és a közvilágítás javítására érkezett.

Dragan Tošić, Óbecse polgármestere kiemelte: „Ezek a helyek az előző időszakban talán kissé háttérbe szorultak, mert a város központjában újítottuk fel az utcákat. Nekünk folytatnunk kell ezt a munkát a központban, de gondolnunk kell az olyan helyzetekre is, amikor elsősorban a lakosok biztonságáról van szó, és ezekre a helyi közösségekre is, amelyek nincsenek a központban.”

A Polgárok igénye szerinti költségvetés – a te véleményed is számít! elnevezésű akció keretében megtartott szavazás eredményét a participativni-budzet.rs oldalon lehet megtekinteni. A költségvetésről szóló közvitát pénteken tartják meg 17 órától a községháza nagytermében.

Óbecse
Dragan Tošić polgármester

Most

Népszerű