Ugrás a tartalomra

Módosította a költségvetést a topolyai KKT

2012.07.26
14:44
A költségvetés 137 millió dinárjának újraosztásáról is határozott ma Topolya Képviselő-testülete
A költségvetés 137 millió dinárjának újraosztásáról is határozott ma Topolya Képviselő-testülete. A 41 képviselőből 35-en jelentek meg a testület harmadik rendes ülésén, ahol több mint 50 napirendi pontról döntöttek. Rekordidőn belül, vagyis mindössze két és fél óra alatt döntöttek a topolyai képviselők a napirendre tűzött 52 pontról. „A jelenlegi esetben, a választások után úgy értelmeztük, hogy azok a közvállalatok és intézmények, amelyek községi felügyelet alá tartoznak nem maradhatnak igazgató- és felügyelőbizottságok nélkül. Igazából ez volt az az ok, ami miatt több napirendi pontot kellett napirendre tűzni, és azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy ezek megszülettek” – mondta Fazekas Róbert, a KKT elnöke.



Topolya polgármestere, Kókai Mernyák Melinda a községi költségvetés újraosztásával kapcsolatban kiemelte, hogy mintegy 17 százalékkal nőtt a topolyai büdzsé összértéke, ebből a donációk összegét kivonva kapjuk meg a valóságos növekedés értékét, ami 9 százalékot tesz ki. Ennek az összegnek a nagyobb részét az egészségügy és a helyi közösségek fejlesztésére fordítják majd. „Két általános iskolában és egy középiskolában, a Műszaki Középiskolában lesz a központi fűtés rendbe téve ezekből az eszközökből, illetve az Egészségházban itt Topolyán, tehát a kastély és a szülészet központi fűtése lesz renoválva” – közölte Kókai Mernyák Melinda polgármester. Ezenkívül Topolya Község három helyi közösségében is felújítják a fűtési rendszert. Az 52 napirendi pont között szerepelt még a természeti csapás sújtotta területté nyilvánításról szóló záróhatározat elfogadása is. Topolyán legközelebb az augusztusi szünet után, szeptember 15-én gyűlnek össze a képviselők.
Topolya
kkt

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.