Ugrás a tartalomra

Csaknem 900 millió dinárral növelték Szabadka költségvetését

2021.09.09
13:07
2021.10.08
16:39
Forrás
Pannon RTV
A mintegy 7,2 milliárd dinárból jut eszköz többek között a Népszínház építésének folytatására, a Városi Könyvtár homlokzatának javítására, a zsinagóga kupolájának és a Városháza homlokzatának munkálataira.

Közel 900 millió dinárral növekedett a 2021-es szabadkai költségvetés a Városi Képviselő-testület ülésen elfogadott módosítás után.

A 2021-es szabadkai költségvetést óvatosan tervezték a világjárvány miatt. Azonban az első félév eredményei alapján jelentősen megnövekedett a bevételek összege. Ez az illetékekből, az adókból és más forrásokból származik. A város tartozásai rendezve vannak és továbbra is jelentős eszközök állnak rendelkezésre a fejlesztésekre.

Stevan Bakić, polgármester, Szabadka: „Legtöbb bevételünk a legalizációs és kommunális illetékekből van, ami annak a mutatója, hogy az építkezési szektorban fejlődés történik, mind az épületek legalizációja, mind az új építkezések területén. A kiadási oldalon a legfontosabb kiemelni, hogy eszközöket biztosítottunk költségvetési felhasználók fizetéseire, mivel 2021. áprilisától 1,5 százalékkal nőttek a bérek.”

Az önkormányzat a közvállalatokat, az intézményeket is segíti. Fejlesztik az idősek otthonát, az óvodákat és az iskolákat.

Az ellenzék a palicsi wellness központ és a Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény központi konyhájának kiépítésének, illetve a Népszínház felújításának folyamatát bírálta.

Miroslav Milojević, frakcióvezető, Szabadka Polgári Mozgalma: „Sok eszköz ebben a költségvetés-módosításban a tavalyi év költségvetéséből van áthozva. Ez a színház építésére vonatkozik, amit tavaly nem költöttek el. Azt, hogy ezt idén elköltik-e, még meglátjuk. Nem tudjuk, hogyan haladnak ezek a munkálatok, de reméljük, hogy végre megláthatjuk a befejezett színházat.”

A Vajdasági Magyar Szövetség a hatalmi többség részeként a költségvetés módosítására szavazott.

Nágel János szabadkai frakcióvezető szerint fontos, hogy a büdzséből jut a város épített örökségének megőrzésére is.

„Ami a legjelentősebb befektetés, az a könyvtár épülete homlokzatának felújítása, amely az új szökőkútra néz, majd 20 millió dinár értékben. Folytatódhat egykori legendás polgármesterünk hagyatékának az ápolása, akinek idén már szobrot emeltünk a főtéren, most pedig lehetőség teremtődik annak a háznak a homlokzatának felújítására, amelyben ő az életét töltötte.”

A költségvetés-módosításnak köszönhetően Hajdújáráson kiaszfaltozzák a Dózsa György utcát, Csantavéren pedig a Második Szőlősor utcát. A szabadkai Városi Képviselő-testület 13. rendes ülésén elfogadták a Zorka Helyi Közösség általános szabályozási tervét és módosították több közvállalat statútumát és működési tervét is.

Szabadka
költségvetés
módosít
VKT
Vajdasági Magyar Szövetség
Városi Könyvtár
Népszínház
Zsinagóga
polgármester
Miroslav Milojević
frakcióvezető
Szabadka Polgári Mozgalma
Nágel János
Stevan Bakić

Kapcsolódó tartalmak

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.